A Trump-elnökség mérlege

Állítsuk helyre az egyensúlyt a retorika és a tettek alapján történő értékelés között!

Washington, 2020. november 6. Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház James Brady sajtószobájában tartott tájékoztatón 2020. november 5-én, két nappal az amerikai elnök-, valamint képviselõházi és részleges szenátusi választások után. A rendkívül sok postán leadott szavazat feldolgozása miatt még nem nem dõlt el ki nyeri az elnökválasztást az Egyesült Államokban. A szoros küzdelem az újraválasztásért induló Trump, és kihívója, a demokrata párti Joe Biden között zajlik. MTI/AP/Evan Vucci Fotó: Evan Vucci

A Trump-elnökségnek nagyjából vége. De még korai megemlékezést írni róla. Nem azért, mintha azt várnánk, hogy a jogi eljárások megváltoztatják a választások kimenetelét, de ne feledjük el: még több mint két hónap van a hatalom átadásáig. Donald Trumpot ismerve pedig nem várhatjuk, hogy pont ezt a szokást tartsa tiszteletben, mármint hogy „béna kacsa” módjára viselkedjék. Azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy néhány, számára fontos kérdésben megpróbál visszafordíthatatlan változásokat végrehajtani. Ilyen lehet például egy Irán elleni katonai támadás.

Vegyük sorra, hogy alakult az amerikai politika a Trump-években a legfontosabb területeken: gazdaság, társadalom, külpolitika, biztonságpolitika.

Gazdaság: It’s the economy, stupid

Ha a fő gazdasági mutatókat nézzük, a Trump-korszak nem mutat kiemelkedő eredményeket, de hibákat sem. Az éves növekedés átlagban jó, alacsony maradt az infláció és a munkanélküliség is, és a tőzsde is kedvező eredményeket hozott. A GDP mérsékelten növekedett, a munkanélküliség, az infláció nem szaladt el, a tőzsde alapvetően jól alakult: nem kiugróan jó eredmények, de elégedetlenségre sem adnak okot.

Összességében elmondható, hogy Trump meglehetősen jól produkált, különösen ha figyelembe vesszük azokat a nehézségeket, amelyeket a kereskedelmi háborúk és a szankciók okoztak. Eredményként könyvelhető el az is, hogy megkezdődött az amerikai gazdaság lassú függetlenedése a külföldi (főleg) kínai termeléstől, bár ez inkább az utánpótlási vonalak rövidülésében és a diverzifikációban mutatkozik meg, nem annyira a termelőipar hazatelepülésében.

Társadalompolitika

Trump – enyhén szólva – unortodox retorikája (és talán előélete) például a nőkkel és bizonyos mértékig más kisebbségekkel szemben is jogos félelmeket ébreszthetett, amelyek azonban nem realizálódtak. Ez az egyik olyan terület, ahol a retorika éles volt, de a gyakorlatban kevés olyan dolog történt, ami a retorika alapján várható lett volna.

Egy terület, ahol volt változás, a migráció, mind az illegális bevándorlás visszaszorításában, mind pedig a már az országban tartózkodó (lényegében illegális, de az eltelt idő miatt mintegy a szokásjog alapján már-már legalizálódó) bevándorlók tekintetében, ahol kisebb megszorítások történtek, illetve elmaradt a régóta a levegőben lógó legalizálás bevezetése. Ezek sem jelentettek azonban robbanásszerű változást, bár kétségtelenül megállították és kissé megfordították az addig érvényesülő trendeket.

Nem történt lényegi változásra sem az abortusz, sem az egyneműek házassága tekintetében, amely Trump retorikájában azért szerepelt. Sőt az utóbbi változatlanul kúszott előre Trump elnöksége alatt is.

Azt is látni kell, hogy Trump számos területen felrúgta a hagyományos amerikai pozíciókat. Ennek van azonban egy olyan része is, amely az újonnan kialakított lehetőségek és szükségszerűségek, mindenekelőtt az internet ki- és felhasználásából adódik, és amelyeket ha nem is ugyanilyen módon és célokkal, de egyre inkább más politikusoknak is fel kell venniük eszköztárukba.

Külpolitika

A külpolitikában viszont lényeges változások történtek. Megszakadt az a trend, amely lényegében a második világháború óta érvényesült, amelynek lényege, hogy az Egyesült Államok politikája az amerikai vezető szerep érvényesítésére irányul a világban, és ennek érdekében globális aktivitást tanúsít és erőteljesen használja a multilaterális fórumok kínálta lehetőségeket.

Trump nem kívánja vezetni a világot, sokkal inkább az amerikai érdekek szűkebben vett érvényesítésére koncentrál, mintegy „nem törődve” azzal, hogy a világban emellett mi történik. Ahol szükséges, ezt meglehetősen direkt módon teszi, bár a katonai erő hagyományos módon történő alkalmazásától igyekezett tartózkodni. Ugyanakkor ez nem jelenti a katonai erő alkalmazásáról való lemondást: sokkal inkább a modern lehetőségek, a technikai fejlődés kínálta megoldások felé tolta el az alkalmazás spektrumát.

Az elnök ezen a területen is kihasználta azt, amit hibájául rónak fel: a kiszámíthatatlanságát. Váratlan és egyoldalú lépésekkel igyekezett zavarba és lépéskényszerbe hozni ellenfeleit – sokszor szövetségeseit is –, amelynek gyakran volt is eredménye. Így bár általánosságban nem tudta elérni a kitűzött célt, hogy például Észak-Korea leszerelje nukleáris arzenálját, de a közvetlen amerikai érdek, a már-már Amerikát is fenyegető rakétákkal való folyamatos kísérletezés abbamaradt, és azóta se újult ki. És ennek fényében képes volt otthagyni a problémát, amikor eredményt már nem lehetett elérni.

Kínával kapcsolatos politikája az elkerülhetetlen változásokat kezdte bevezetni. Az elején még megpróbált kiegyezni Kínával, azt gondolván, hogy Kína belenyugszik másodhegedűs szerepébe. Kénytelen volt felismerni, hogy Kína nem ebbe a kategóriába tartozik. Kína célja a nemzetközi rendszer megváltoztatása, az egyenjogúság és az egyenrangúság, sőt több területen a vezető szerep elérése az Egyesült Államokkal szemben. Az ezzel járó konfliktus tehát elkerülhetetlen, és ez nem Trump választásától és politikájától függő, objektív szükségszerűség, hanem Kína szuperhatalommá válásának és a nemzetközi rendszerbe történő integrációjának elkerülhetetlen velejárója.

Az orosz–amerikai viszonyrendszer is bonyolultabbá vált Trump elnöksége idején. Oroszország megerősödése, kvázi szövetségesi viszonya Kínával más kihívás, mint amit Oroszország akár Barack Obama idejében is jelentett. Trump megpróbálta ezt azzal menedzselni, hogy mintegy baráti viszonyt akart kialakítani az orosz vezetővel, de ez sem sikerült igazából – pontosabban Vlagyimir Putyin igazából nem viszonozta konkrét lépésekkel Trump közeledési kísérleteit –, az amerikai érdekek viszont keményen szembefordították Amerikát Oroszországgal több területen. Így a viszony Trump szándékai ellenére sem javulhatott.

Az „America first” politika érvényesült Európával szemben is. Európa továbbra is a multilaterális politizálás híve és ebben a tekintetben szembekerült Trumppal – ezt tovább erősítették a gazdasági téren tapasztalható ellentétek is. Trump stílusa felingerelte az európai vezetők jó részét, még akkor is, amikor be kellett látniuk, hogy az általa képviselt pozíciók valóságos szükségleteket tükröznek, mint például a NATO-n belüli katonai kiadások vagy a kínai gazdasági és politikai törekvésekkel való szembenállás tekintetében.

És végül, de talán elsősorban: a Közel-Kelet. Trump itt alapvetően más straté­giát követ, mint elődei. Számára a közel-keleti probléma fő tényezője és oka Irán, és minden más ennek rendelődik alá (úgy gondoljuk, ebben igaza is van). Ennek megfelelően a hagyományosan főszerepet játszó palesztin problémát is ennek rendeli alá, és ez az oka annak is, hogy majdhogynem maradéktalanul és fenntartások nélkül támogatja Izraelt – s idesorolnám még Szaúd-Arábia támogatását is.

A hagyományos – és eddig de facto megbukott – kétállami megoldás így háttérbe szorul, és inkább az Izraelhez fűződő kapcsolatok minél több arab állam általi normalizálásán keresztül kíván eljutni egy olyan helyzethez, amelyben a palesztinoknak nem marad más választása, mint beállni ebbe a sorba – amit pénzügyi ösztönzőkkel kíván megédesíteni számukra.

Röviden összefoglalva azt gondoljuk, hogy Donald Trump politikája sok tekintetben eltér elődei politikájától, ennek megítélésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a világ alapvető változásban van a korábbi, a vesztfáliai világrend válsága miatt; számos korábbi megoldás szemmel láthatóan nem működik, mindenképpen újakat kell találni; Trump tettei ellentmondásosak, de messze nem annyira, mint a retorikája.

Trump elnökségét természetesen korai még véglegesen értékelni. Egyrészt még van két hónapja, hogy ezen változtasson, másrészt még nem látjuk a politikája hosszú távú hatásait. Nem is az volt a szándékunk, hogy végleges és kimerítő értékelést adjunk, hanem leginkább az, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt a retorika és a tettek alapján történő értékelés között.

A szerző Gyarmati István, diplomata, biztonságpolitikai szakértő