Több mint 24 millió forintért kelt el Lincoln elnök hajtincse
81 ezer dollárnál is többet ért a hajdani amerikai elnök egy hajtincse egy amerikai árverésen.
81 ezer dollárnál is többet ért a hajdani amerikai elnök egy hajtincse egy amerikai árverésen.

Újraindul az olajkitermelés Líbiában, erről biztosította szombaton az Egyesült Államok nagykövetségét az ország keleti vidékeit uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) parancsnoka, Halífa Haftar tábornok.
Hollywood a diszkrimináció bevezetésével halálra ítéli önmagát és Amerikát.

Állítólag a SMIC volt az egyik cég, amelyik megkörnyékezte a SoftBank által eladásra kínált ARM-et.

A XVI. századi kéziratról kiderült, hogy a mexikói Nemzeti Archívumból lophatták el.

Szigorítanak a politikai reklámok közlésén – a Twitter „agresszívabb” politikát folytat, mint a Facebook.
Lemondott a George Washington Egyetemen betöltött állásáról Jessica Krug, az a fehér amerikai egyetemi tanárnő, aki éveken át feketének mondta magát – jelentette be szerdán az intézmény.
A modern világ egyik legjobban őrzött helye, ahol egyesek szerint földönkívüli tetemeket is tárolnak.

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kedden nyilvánosságra hozta új szabályait, amelyekkel a legjobb film díjára pályázó filmek sokszínűségét akarja elősegíteni. Az új szabályozás 2024-től lép élebe.
Elfújta a szél: a rabszolgaság a film lényege, ahogy a balliberálisok mondják vagy a szerelem? Az M5 holnap este vetíti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.