Washington szerint nincsenek jelei annak, hogy Oroszország nukleáris eszközöket szállított volna Belaruszba
Putyin bejelentése nem arra utal, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert szándékozna bevetni Ukrajnában.
Putyin bejelentése nem arra utal, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert szándékozna bevetni Ukrajnában.

A folyamatos támadásaik hatására kezd megerősödni bennünk az a meggyőződés, hogy nagy baj volna, ha megdicsérnének minket az amerikai baloldal prominensei.

Az elhúzódó háború mellett egy esetleges vádemelés is kedvezhet a volt elnöknek.

A dunai földművesek és a muszlim törökök ki vannak rekesztve a jeles eseményről.

Azt mondták neki, hogy nincs más lehetőség.

Magyarics Tamás szerint még javíthat is a volt amerikai elnök újraválasztási esélyein, ha letartóztatják.

Nem feltétlenül pártállástól függ.

A háború megmutatta, hogy az unió ebben a formájában elveszítette létjogosultságát.

Négy embernek pedig ki kellett műteni a szemét.

A francia bulldognak, amely 2012-ben még a 14. helyen állt, az évek során meredeken nőtt a népszerűsége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Ausztria sem kér a migrációs politikából.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.

The U.S. President loves Hungarians and hates war, the Hungarian Prime Minister said in a radio interview this morning.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.