A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása olyan gazdasági célú ügylet, amely a gyermek vagy a beleegyezési kor alatti személy szexuális kizsákmányolását foglalja magában. Ezek a cselekmények többféle visszaélést takarhatnak, így többek között a gyermekeket célzó prostitúciót (utcai prostitúció vagy gyermekszexturizmus formájában, családon vagy rokoni körön belüli kitartott szeretővel stb.), a gyermekpornográfiát (ideértve az élőben közvetített szexuális visszaéléseket), a vetkőztetést, a telefonos szexet, a korai kényszerházasságot és más, a szexuális kizsákmányolásra irányuló eseteket.

Az áldozatok jellemzően nem az elkövetők családján belülről kerülnek ki, bár a gyerekek gyakran olyan családban élnek, ahol bántalmazzák őket, vagy legalábbis nem törődnek igazán velük. 1977 óta az Egyesült Államokban mind a szövetségi törvényhozás, mind az egyes államok törvényeket fogadtak el a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelem érdekében.

Így a gyermekek szexuális kizsákmányolással szembeni védelméről szóló törvény (Protection of Children against Sexual Exploitation Act of 1977) lehetővé teszi a szövetségi kormányzat számára, hogy vádat emeljenek a gyermekpornográfia előállítói és terjesztői ellen, és megtiltja a gyermekek szexuá­lis kizsákmányolása céljából történő szállítását az Egyesült Államok, illetve a tagállamok hatá­rain keresztül. A törvénnyel az első évek tapasztalatai azt mutatták, hogy igen kevés személy ellen indult el sikeres büntetőeljárás, és összesen tizennégy terjesztőt ítéltek el ­1982-ig, valószínűleg azért, mert ez a törvényi szabályozás a kereskedelmi célú terjesztésre korlátozódott, miközben több, pornográfiában utazó személy cserélt, nem pedig eladott ilyen anyagokat.

A képviselőházban a demokrata párti Dale E. Kildee (Michigan állam) és John M. Murphy (New York) nyújtottak be törvényjavaslatot a gyermekpornográf-kereskedelem betiltására, és az említett (eredeti) törvény maximum ötvenezer dolláros pénzbírságot és húsz év börtönbüntetést határozott meg abban az esetben, ha valakit elítélnek szexuális cselekményekben részt vevő gyermekek lefilmezéséért vagy fényképezéséért.

A képviselőház egyhangúlag fogadta el a javaslatot, amely 1977-ben sikerrel keresztül ment a kongresszuson törvényként, és később az egyes tagállamok követve a példát, elfogadták a saját állami szintű jogszabályaikat, amelyek szigorúan tiltják, hogy kiskorúakat alkalmazzanak, illetve rábírjanak szexuális magatartásra vagy pornográf film- és képfelvételek készítésében való részévételre. A szövetségi legfelsőbb bíróság a New York kontra Ferber ügyben (1982) fenntartotta az ilyen törvényi tilalmak jogát, azzal az indoklással, hogy a gyermekpornográfia közvetlen módon kapcsolódik a kisgyermekek tényleges szexuális zaklatásához. A kongresszus pedig az ­1980-as években tovább erősítette a szövetségi tilalmat egy sor kapcsolódó törvény elfogadásával, és bár az 1977-es szövetségi törvény később többször módosult, a szabályozás alapját ez teremtette meg.

A szigorítási folyamatot ösztönözte – a nyolcvanas-kilencvenes évektől megjelenő internet széles körű elterjedésével – a gyermekpornográfia felvirágzása. A szövetségi kongresszus erre a számítógépes alapú gyermekpornográfia elleni küzdelemre szabott törvények elfogadásával reagált. Még 1988-ban fogadták el a gyermekvédelemről és az obszcenitás ellenes végrehajtásról szóló törvényt (Child Protection and Obscenity Enforcement Act of 1988), amely kriminalizálta a gyermekpornográf-anyagok számítógépen keresztül történő továbbítását, terjesztését vagy fogadását, és két évvel később elfogadták a gyermekvédelem helyreállításáról és a szankciók fokozásáról szóló törvényt (Child Protection Restoration and Penalties Enhancement Act of 1990), amely a büntetőjogi tilalmakat szélesebb körben kiterjesztette a gyermekpornográf-anyagok birtoklása kapcsán. A harmadik jelentős szövetségi törvényt, a gyermekpornográfia megelőzéséről szóló törvényt (Child Pornography Preven­tion Act of 1996, CPPA) a „virtuális” gyermekpornográfia betiltására fogadták el.

A törvények között voltak, vannak lényegi különbségek, és az ügyészek előtt álló bizonyítási akadályok is problémát jelentettek – például annak bizonyítása, hogy a gyermek kiskorú volt-e a vele szembeni bűncselekmény elkövetésekor. Az új törvények jellemzően a pornográfiára összpontosítottak, bár a gyermekprostitúció gyakran megelőzi a pornográfiában való részvételt. Számos tagállam magát a gyermekprostitúciót is belefoglalja az általános prostitúciót szabályozó törvényeibe.

A kérdés kapcsán nem megkerülhető a migráció elleni általános szigor jelentősége. Az áldozatokat fenyegető fizikai és pszichológiai veszélyek ugyanis nem ismernek határt, és nem csak átvitt értelemben, hiszen például sok lányt, fiatal nőt illegális kereskedelemmel visznek át (vagy próbálnak átcsempészni) a határokon. Ha sikerül valahogyan megszökniük a bordélyházból vagy a kitartott szeretőtől, ezek a fiatal és gyakran gyermekkorú lányok gyorsan a hatóságok fókuszába kerülnek. Megfelelő, önigazoló dokumentumok ­hiányában a hatóságok őrizetbe (felügyelet alá) veszik őket, ahol a korábban akár szexuálisan bántalmazott fiatal nők és lánygyerekek az őrizetben is további pszichés vagy fizikai megpróbáltatásoknak lehetnek kitéve.

Mindezek fényében az a közjogi és szakpolitikai gyakorlat, amely az újabb és újabb szabados, libertinista jellegű ideológiai divatokkal szemben a szigorú gyermekvédelemre, illetve részben ezzel is összefüggésben a határvédelemre és az illegális migráció elleni küzdelemre helyezi a hangsúlyt, egy valóban felelősségteljes szemléletű kormányzást, a hosszú távú társadalmi érdekeket is szolgáló politikát valósít meg.

A szerző alkotmányjogász