Harc a koncertmonopólium ellen
Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét versenykorlátozó magatartás miatt.
Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét versenykorlátozó magatartás miatt.

Soros György szövetségesei kiírták a Szabad média pályázatot, amelyen a dollármédiumok amerikai közpénzt nyerhettek el.

Magyarországot reményfáklyaként jellemezte a politikus.

Az amerikai elnök rendszeresen engedélyt kér stábjától, hogy válaszoljon az újságírói kérdésekre.

Felmerült a kérdés, miután napokra eltűnt a politikus, és senki nem tudta, hol van.

A baleset okát vizsgálják, a pilóta állapotáról megérkeztek az első híradások.

Felmentette magát a hetedik parancsolat alól.

Három emberrel végzett az a 67 éves férfi, akit nem vettek fel a Las Vegas-i Nevadai Egyetemre.

A férfit kórházba szállították, stabilizálták az állapotát.

A robbanásban a két, autóban ülőn kívül nem sérült meg senki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.