Soros-szervezetek kongatják a vészharangot, nem lesz elég nekik az EU pénze
A HVG szakértőket kérdezett meg az ügyben.
A HVG szakértőket kérdezett meg az ügyben.

Tovább gyűrűzik az Amnesty International vezetője testvérének az ügye.

Az NGO hallgat arról, hogy igazgatója, Vig Dávid mit tudott testvére súlyos jogsértéseiről, illetve hogy a több száz millió forintos számlagyárnak valóban lehetett-e köze a baloldal külföldi kampányfinanszírozásához.

Kettős mércét alkalmaz a Soros-szervezet.

Vig Dávid elődje szerint az Amnesty International az ellenzék részeként viselkedik, és az a feladata, hogy akár indokolatlanul is bírálja az Orbán-kormányt a médiában.

December végéig mindenképp letartóztatásban tartják Vig Mórt, akit sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsítanak a hatóságok.

Vig Mór cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be a DatAdat egyik leányvállalatát.

Álnéven, egy kitalált történettel hívták fel a vevőket ügyvédi közreműködéssel, a jogszerűség látszatát keltve.

Vig Dávid a magyar jogot semmibe veszi, ha a nemzetközi baloldal számára fontos ideológiai agymosást kell népszerűsíteni.

Érzékenyítő képzéseket szervezenek a tanároknak, szülőknek és diákoknak egyaránt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.