Ha van rajta (ár)sapka, azért, ha meg nincs, akkor azért
A jelenlegi bizonytalan háborús gazdasági helyzetben is az a lényeg, hogy küzdeni kell az inflációs nyomás ellen.
A jelenlegi bizonytalan háborús gazdasági helyzetben is az a lényeg, hogy küzdeni kell az inflációs nyomás ellen.
Elmaradhat a független töltőállomások hétvégére tervezett tiltakozó akciója
Meghosszabbítottuk az árstopokat, és nemet mondunk a brüsszeli gázembargós tervekre! – írta a politikus a Facebookon.
Orbán Viktor szerepe túlnőtt a határokon, egész Európa figyel arra, hogy milyen döntések születnek a világ tán legszebb Parlamentjében.
Több balkáni állam is befagyasztotta az üzemanyagárakat.
A Wien Energie 92 százalékkal emeli meg ősztől a tarifáit.
Még az országhatár előtt érdemes teletölteni az autókat.
Nyitrai Zsolt rámutatott arra, hogy a háborús infláció az idősebb korosztályt is érinti.
Az alaptermékek iránt egyértelműen élénk a kereslet, miközben a többi árucikk értékesítése valamennyire mérséklődött.
Az árstop becslések szerint három-négy százalékkal csökkenti az inflációs rátát – hangsúlyozza az Alapjogokért Központ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Hetedszer is Európa trónján a Győr női kézilabdacsapata, amely végig vezetve győzte le a dán Odensét Budapesten az MVM Dome-ban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében.
Tombol a kettős mérce.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Hetedszer is Európa trónján a Győr női kézilabdacsapata, amely végig vezetve győzte le a dán Odensét Budapesten az MVM Dome-ban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.