A magyar Asterixnek nevezte Orbán Viktort a német Tagespost
A lap szerint a magyar miniszterelnök varázsereje a hangsúlyos magyar szabadságérzet.
A lap szerint a magyar miniszterelnök varázsereje a hangsúlyos magyar szabadságérzet.

Végéhez közeledik a Móra Könyvkiadó gigantikus vállalkozása, amely harminchét kötetben közreadja az Asterix-történeteket.

Az Asterix-képregénysorozat Vissza az iskolába című könyve tizennégy kis történetet tartalmaz, szerzői és kiadói megjegyzésekkel fűszerezve.

A szereposztás már kész. A filmben feltűnik majd Pierre Richard és Zlatan Ibrahimovic is, aki Oneofust alakítja majd.

A francia törvényhozás hamarosan tárgyalja az új állatvédelmi törvényt.

A rajzokat Uderzo még 1967-ben készítette, 2019-ben pedig az ő felügyelete alatt végezték el restaurálásukat.

Elhunyt 92 éves korában Albert Uderzo, az Asterix és Obelix képregények írója és rajzolója.
Az ókori gall harcos képmásával díszített kéteurós pénzérme kerül forgalomba az Asterix-képregénysorozat megjelenésének 60. évfordulójára – jelentette be a párizsi pénzverde.
Az Asterix-világ a franciák humorban tobzódó fiktív történelme, legújabb animációs filmje, az Asterix – A varázsital titka története nem különösebben bonyolult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.

Korcsolyázni kizárólag a kijelölt területeken biztonságos, máshol komoly veszélyt jelent, még sekély víz felett is.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Csehországnak követnie kell "a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.