Kanadától Európáig mindenki a harmadik világháborútól retteg
A britek és az amerikaiak többsége szerint is világháború fenyeget.
A britek és az amerikaiak többsége szerint is világháború fenyeget.
Az orosz külügyminiszter elárulta, mivel engedték ki a szellemet a palackból Ukrajna szövetségesei.
Szakértő: Irán évtizedek óta fenyegetéseknek van kitéve, többek közt az Egyesült Államok részéről.
Van lehetőség dönteni a saját sorsunkról – hangsúlyozta Menczer Tamás.
„Háborús időben más feltételek uralkodnak.”
A demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek – jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.
A kardcsörtető nyugati politikusokkal szemben az amerikai vezetés lágyabb húrokat kezdett pengetni.
Egyre több atomfegyver kerül az európai határok közelébe.
Az amerikai milliárdos az X-en osztotta meg véleményét azzal kapcsolatban, hogy bevetheti-e Moszkva az atomfegyvereit.
Többfrontos háború fenyegeti az Egyesült Államokat az atomhatalmak ellen a katonai vezető szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Az MTVA riportere a rendőrségen részletesen beszámolt az őt ért inzultusról.
A portugál csapatkapitány sportszerűen viselkedett.
Magyar Péter humbugnak nevezte a kormány intézkedését.
Sokan felháborodtak a botrányos cselekedet miatt.
Az MTVA riportere a rendőrségen részletesen beszámolt az őt ért inzultusról.
A portugál csapatkapitány sportszerűen viselkedett.
Magyar Péter humbugnak nevezte a kormány intézkedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.