Kész bevetni az atomfegyvert Lukasenka
Napokon belül megérkeznek Belaruszba az első orosz taktikai nukleáris fegyverek.
Napokon belül megérkeznek Belaruszba az első orosz taktikai nukleáris fegyverek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint minden a terv szerint halad.
Kiszellyi Zoltán szerint Belgorod megyében egy orosz atomfegyver-bázist akartak elfoglalni az ukrán csapatok.
Az Egyesült Államok nem látja jelét annak, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne.
Moszkva és Minszk szerint a NATO háborús tevékenységet folytat ellenük.
Zelenszkijt teszi felelőssé a G7 csúcs záró nyilatkozatáért a japánok egy jelentős része.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban az ENSZ-főtitkár azt mondta: úgy érzi, hogy még nincs a láthatáron a béke.
A védelmi miniszter pénteken közölte, már megkezdték az indítóállások előkészítését.
A szovjetek uralta „béketábor” a Nyugat megtámadására készült, és már az invázió elején bevetettek volna atomfegyvert is, amire azonnal érkezett volna a válaszcsapás. Mindez a frontországok teljes pusztulását okozta volna.
Elemző: Nem lehet elvetni azt, hogyha a nyugati fegyverek a sarokba szorítják Moszkvát, az taktikai atomfegyvert is bevethetne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Emmanuel Macron szerint 1945 óta nem fenyegette ekkora veszély a szabadságot.
Cole Palmer két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a Chelsea 3-0-s vezetéséhez.
A francia légitársaság járatán utazott a miniszterelnök.
Orbán Balázs cáfolta Panyi Szabolcs állításait.
A cseh miniszterelnök az újabb szankciókat támogatja.
A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot állít fel Széchy Tamás magatartásának utólagos kivizsgálására.
A tulajdonos szerint élete munkája veszett oda.
A cseh miniszterelnök az újabb szankciókat támogatja.
A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot állít fel Széchy Tamás magatartásának utólagos kivizsgálására.
A tulajdonos szerint élete munkája veszett oda.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.