Február 24-én lesz három éve, hogy gyakorlatilag korlátlan amerikai demokrata támogatást kap Zelenszkij – emlékeztetett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Időközben az európai fegyverraktárak kiürültek, január 20-án pedig hivatalba lép Donald Trump, aki azt ígérte, hogy huszonnégy óra alatt lezárja az orosz–ukrán háborút. Ez ugyan nyilván jelképes, de azt jelenti, hogy az oroszokkal le kell ülni tárgyalni – magyarázta a szakértő.
Zelenszkij mindenáron meg akarta akadályozni, de nem tudta
– mutatott rá Nógrádi György.
Annak ellenére, hogy nem hívták meg Trump beiktatására, Zelenszkij arról is beszélt, hogy a beiktatás után közvetlenül az új amerikai elnökkel akar tárgyalni, azonban ehhez az kellene, hogy Trump fogadja – emelte ki a szakértő.
Ha megnézem az utolsó találkozójukat Párizsban, a Notre-Dame átadásánál, elképesztő volt nézni, hogy mennyire lekezeli Trump Zelenszkijt
– tette hozzá Nógrádi György, aki szerint erősen kétséges a jelenlegi ukrán elnök további sorsa.
Nem mondta meg, hogy akar-e indulni a következő elnökválasztáson, de még a saját felmérései szerint is csupán 17 százalékos a támogatottsága az ukrán lakosság körében.
A frontokon az ukránok folyamatosan vereséget szenvednek, annak ellenére, hogy a demokrata kormányzat utolsó napjaiban őrületes katonai és pénzügyi támogatást kaptak. Biden engedélyezte az amerikai nagy hatótávolságú rakéták orosz területek elleni bevetését is, és ezzel többek között a tegnapi nap folyamán is éltek az ukránok, ennek következménye pedig orosz támadások sorozata lett – mondta Nógrádi György.
Az is nyilvánvaló, hogy ha Zelenszkij visszavonul, előkerülnek majd az anyagi és a korrupciós ügyei, még az sem biztos, hogy Ukrajnában maradhat
– hívta fel a figyelmet a szakértő.
Emellett fontos látni, hogy Trump csomagban gondolkodik a megállapodás kapcsán, és ebben nem csupán az orosz–ukrán háború lezárása lenne benne, hanem Oroszország Kína-politikája, a Száhel-politika, Szíria, Észak-Afrika és nagyon sok egyéb – magyarázta Nógrádi György.
Zelenszkij tökéletesen látja, hogy ő nem partner Trumpnak, ő nem meghatározó az Egyesült Államok, Kína és Oroszország globális játékában
– tette hozzá, kiemelve, hogy Zelenszkij bármi áron szeretné fenntartani azt a látszatot, hogy ő fontos ember, annak ellenére, hogy amint 2023 októberében elkezdődött Izrael Hamász elleni háborúja, ő leértékelődött. Azt kérte, hogy az új amerikai vezetés pontosan úgy kezelje őt, mint Izraelt, és ugyanolyan megállapodásokat kössenek vele.
Itt látszik, hogy a világpolitika alapkérdéseit sem érti meg
– emelte ki Nógrádi György.
Európában eközben az embereknek elegük van az ukrán menekültekből, miután jelentős részük nem hajlandó integrálódni. Az elégedetlenség mértékét jelzi, hogy a németek közzétettek egy bűnügyi statisztikát, amely szerint az ukránok a szírek után a második helyen állnak, Szlovákiában pedig Robert Fico miniszterelnök az ukránoknak nyújtott támogatás csökkentését helyezte kilátásba.
Zelenszkij színész volt és most is színészkedik. Megváltoztatta a hanghordozását, és még a pápánál tett látogatásakor sem volt hajlandó öltönyt felvenni, pulóverben vagy garbóban járult az egyházfő elé – emlékeztetett a szakértő.
Végignéztem Zelenszkij tárgyalásait, és minden tárgyalása két pontból áll. Először elmondja, hogy köszöni, hogy megkapta az adott országtól ezt vagy azt, majd előadja a követeléseit
– mutatott rá Nógrádi György.
Ebből pedig a világnak egyre inkább elege van, főleg annak fényében, hogy katonai sikereket a közel három év alatt, az óriási katonai és pénzügyi támogatás ellenére, nem tudott elérni.