A hidegháború lezárását követő időszak egyik legjelentősebb diplomáciai eseményére került sor 1994. december 5-én Budapesten: az úgynevezett budapesti memorandum aláírásával Ukrajna beleegyezett abba, hogy lemond a területén található hatalmas szovjet atomarzenálról, és nem nukleáris államként csatlakozik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez (NPT).
Cserébe az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország biztonsági garanciákat vállalt az ország szuverenitásának és területi integritásának védelmére.
A Szovjetunió 1991-es felbomlása után Ukrajna örökölte a világ harmadik legnagyobb nukleáris arzenálját, mintegy 1900 stratégiai atomfegyvert és 2500 taktikai nukleáris töltetet. Ez több atomfegyvert jelentett, mint amit Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság együttesen birtokolt akkoriban. Az új ukrán állam azonban súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött, és a nemzetközi közösség részéről erős nyomás nehezedett rá a nukleáris leszerelés érdekében.
A budapesti memorandumban a három nagyhatalmi aláíró fél az alábbi konkrét kötelezettségeket vállalta:
- Tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és meglévő határait.
- Tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától.
- Nem gyakorolnak gazdasági nyomást Ukrajnára politikai előnyök megszerzése érdekében.
- Segítséget nyújtanak az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül, ha Ukrajnát nukleáris támadás érné.
- Nem használnak atomfegyvereket Ukrajna ellen, kivéve önvédelem esetén.
- Konzultációt folytatnak egymással, ha viták merülnének fel a vállalások teljesítésével kapcsolatban.
A memorandum aláírása több szempontból is mérföldkőnek számított. Egyrészt ez volt az első alkalom a történelemben, hogy egy ország önként lemondott jelentős nukleáris arzenáljáról. Másrészt a dokumentum fontos precedenst teremtett a nukleáris leszerelési tárgyalásokhoz és hozzájárult a hidegháború utáni európai biztonsági architektúra kialakításához.
Ezért vallott kudarcot a budapesti memorandum
Csakhogy a szöveget szándékosan többértelműen fogalmazták, olyannyira, hogy annak – egymással jogilag egyenértékű – angol, orosz és ukrán nyelvű szövegváltozatai nem tökéletes fordítások – hívja fel a figyelmet Mihajlo Szoldatenko ukrán jogász tanulmánya. Még az sem világos, hogy jogi hatállyal bíró szerződésről vagy csupán politikai szándéknyilatkozatról van-e szó. Szándékosan homályban hagyták a dokumentumot megszövegező diplomaták azt is, hogy pontosan milyen szintű garanciákat vállaltak az aláíró államok. Ukrajna természetesen ennek kiterjesztő értelmezése mellett érvel, míg a többi aláíró fél inkább a szűkebb értelmezést veszi alapul.
Az elmúlt években bebizonyosodott a dokumentum kudarca, de továbbra is fontos hivatkozási alapként szolgál az ukránok számára, amikor támogatást kérnek az Egyesült Államoktól és Nagy-Britanniától.
Néhány nappal a háború kitörése előtt egy beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kesergett, hogy a budapesti memorandum miatt Európának most se atomfegyvere, se hatékony biztonsági garanciája nincs.
A budapesti memorandum története jól példázza a nemzetközi jog korlátait – főleg, ha a valódi szándék is hiányzik a megegyezésre. Megkérdőjeleződött a nemzetközi biztonsági garanciák hitelessége, ami megnehezítheti az orosz–ukrán háború lezárását és a tartós béke megteremtését.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)
