Feltárulnak a dunavarsányi szovjet atombunker titkai

A Kádár-korszak évtizedeiben agyonhallgatták, a több mint négy évtizedig ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport alakulatainak 1991-ben történt kivonulása után pedig a feledés homályába merült a Dunavarsány határában rejtőzködő szovjet atombunker. Az 51-es főút közelében létesített egykori szupertitkos és atombiztos szovjet parancsnoki vezetési pontról, a „ruszki radarállomásról” már a szocializmus idején is sokat sugdolóztak a környékbeliek, de a rendszerváltás után több mint két évtizeddel később kezdett csak fény derülni az elhallgatott dunavarsányi hidegháborús múlt titkaira.

Fotó: Havran Zoltán

Atomtitkok nyomában

1945 után a Magyarországot megszálló Vörös Hadsereg alakulatai tartósan berendezkedtek a szovjet érdekszféra részévé vált országban. A szovjet haderő „ideiglenes” itt állomásozása egészen a rendszerváltásig, pontosabban 1991 júniusáig kitartott. Már a kádári időkben is gyakran sugdolóztak arról zárt ajtók mögött, hogy a rendszer hivatalos cáfolatai ellenére Magyarország területe sem mentes az atomfegyverektől, a hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoportnak köszönhetően. Ma már tudjuk, hogy ezek a pletykák egyáltalán nem voltak alaptalanok, mert az 1960-as évektől egyes magyarországi szovjet repülőalakulatokat taktikai atomfegyverekkel is felszereltek. Ezek közül a Szigetszentmiklós határában felépített hatalmas kiterjedésű tököli reptér számított a legnagyobb magyarországi szovjet légi bázisnak. A szovjet légierő 1950 és 1951 között először egy MiG–15-ös sugárhajtású elfogóvadászokból álló vadászezredet, majd 1956-ig pedig Iljusin Il–28-as sugárhajtású taktikai bombázókból felállított bombázóezredet állomásoztatott Tökölön. A tököli légi bázis több, számunkra szomorú történelmi eseménynek vált a helyszínévé. Az 1956-os forradalom kitörése utáni napokban itt, a tököli betonon landolt az a szovjet katonai különgép, amely a magyar szabadságharc véres leverésében komoly szerepet játszó hírhedt KGB-főnököt, Ivan Szerov hadseregtábornokot, valamint a Politbüro két, „rendet csinálni” érkezett befolyásos korifeusát, Andrej Szuszlovot és Anasztasz Mikojant hozta titokban Magyarországra. 1956. november 3-án ugyancsak itt tartóztatta le Ivan Szerov a szovjet csapatkivonásokkal kapcsolatos tárgyalások ürügyén Tökölre kicsalt Maléter Pál vezérőrnagyot, a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterét. De még magának Kádár Jánosnak is igen kellemetlen emlékei fűződhettek a tököli szovjet katonai reptérhez. 1972. november 27-én ugyanis Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára mindenféle előzetes egyeztetés nélkül azért landolt puccsszerűen Tökölön, hogy magához rendelje Kádárt, és a „kapitalista restaurációnak” minősített 1968-as gazdasági reformok leállítására utasítsa. Az 1968-tól ismét vegyes, vagyis szovjet–magyar működtetésű tököli légi bázis a stratégiai fekvése és a nagy gépek landolását is lehetővé tévő hosszú futópályája miatt a magyarországi szovjet légierő legfontosabb repterének számított.

A kódnév: Tulipán 

A Dunavarsány határában fekvő atombiztos titkos irányítóközpont kiépítését az 1968-as prágai tavasz leverése után kezdték el a Déli Hadseregcsoport speciális műszaki alakulatai. Az 1969-re befejezett földalatti és egy ellenséges nukleáris csapás túlélésére is alkalmas betonbunkerben helyezték el azt az akkori kor csúcstechnológiájával felszerelt rádiólokációs irányítóközpontot, amelynek a tököli, a kiskunlacházi és a sármelléki bázisokon állomásozó vadászezredek irányítása lett volna az elsődleges feladata háborús helyzetben. A dunavarsányi atombunker egyben a szovjet légierő 11. vadászrepülő gárda-hadosztályának tartalék harcálláspontjaként is szolgált. A szupertitkos atombunker első katonai kódneve a Tyulip (Tulipán) volt, amit később az Ulhab fedőnév váltott fel. A hidegháborús fenyegetés felfokozott évtizedeiben egy feltételezett NATO-támadás esetén a dunavarsányi harcálláspontról irányították volna a tököli reptérről magasba emelt taktikai nukleáris fegyverekkel felszerelhető harci gépeket a kiskunlacházi, valamint a sármelléki bázisokról elstartolt kötelékekkel együtt. Ma már tudjuk, hogy a Varsói Szerződés egyesített vezérkarának szigorúan titkos haditerve szerint a Magyarország területét ért első ellenséges csapás felfogása után a szovjet Déli Hadseregcsoport és a Magyar Néphadsereg alakulatainak Ausztria, valamint Észak-Olaszország lerohanására kellett volna közösen megindulniuk. Mivel ilyen éles helyzet szerencsére sohasem következett be, ezért a dunavarsányi bunkert lokátoros bázisként használták, amelynek mintegy negyven hektáros területén – a külvilággal való összeköttetés biztosítására –, először a 11. vadászrepülő gárdahadosztály 422. híradós zászlóalját, majd 1985-től egészen a szovjet haderő kivonásáig egy automatizált vezetési zászlóaljat állomásoztattak. A repülős magasabb egység minden ezredéből a dunavarsányi irányítóközpontba érkeztek be a repülési adatok, amiket itt kiértékeltek, és innen továbbították az egységek számára megfogalmazott parancsokat is. Ezekben az években Tököl egyébként már az atomfegyver hordozására képes Mikojan–Gurievics MiG–23-as, illetve MiG–29-es harci gépek bázisa volt.

Vodkásüveg és rakétakonténerek

A szovjet haderő 1991 júniusában történt kivonása után a teljesen kiürített dunavarsányi atombunker és környező területe a Honvédelmi Minisztérium kezelésébe, majd a katonai célra már nem használt üresen álló objektum 2011-ben magántulajdonba került. A teljesen kifosztott, széthordott és leromlott állagú bunker felújítása 2020-ban kezdődött el. A közép-európai viszonylatban is egyedülálló hidegháborús katonai objektum területén a tulajdonos kaland-, illetve élményparkot, az atombunkerben pedig a hidegháború korát felidéző páratlanul érdekes haditechnikai kiállítást rendezett be. A föld alatt rejtőző atombunkerbe az eredeti, rendkívül vastag, hermetikusan záródó és sugárzásbiztos fémajtón át léphetünk be. A vészvilágítási rendszerrel is ellátott hosszú folyosóról nyílik a mintegy száz négyzetméteres alapterületű irányítóterem, amiben egykor a rádiólokációs berendezések és a zölden fluoreszkáló radarképernyők mögött ülő szolgálatos légi irányítók továbbították utasításaikat a harci gépek pilótáinak. Az eredeti berendezéseket a távozó szovjet hadsereg leszerelte, a tágas teremben így az egykori szovjet légierő történelmi értékű katonai relikviái, köztük pilótasisakok, magassági G-ruhák és sztratoszféra hajózó overallok, valamint egy MiG–21-es szuperszonikus elfogóvadász katapultülése és rakétakonténere lett kiállítva hatástalanított légi bombák, vállról indítható légvédelmi, illetve páncéltörő rakétafegyverek, a korszak szovjet és magyar egyenruhái, kitüntetései, kézi lőfegyverei, valamint más katonai relikviák társaságában. E páratlanul érdekes kiállítóhelyiségben azt is átélhetjük a modern kivetítő- és hangosítási technikának köszönhetően, hogy milyen volt egy felszállásra készülő szovjet MiG–21-es vadászgép hajtóművének fülsiketítő dübörgése. A hosszú folyosón végigsétálva és a kisebb termekbe belépve olyan időutazáson vehetünk részt, amelyen a látogatót valósággal megcsapja a hidegháború fagyos fuvallata. A parancsnoki szobában az eredeti íróasztal mögötti falról Lenin szigorú tekintete néz le a látogatóra. Az asztalon ott áll még a vörös kagylós titkos vonalú telefon, egy másik elmaradhatatlan szovjet harci eszköz, egy üres vodkás üveg társaságában. A folyosó végén álló szűk és ablak nélküli rácsos fogdában akár csak egy napot is eltölteni szörnyű élmény lehetett. Az atombunkerben kialakított légfegyveres lőtér és labirintus a fiatalabb generáció számára kínál különleges kalandot, az idősebb korosztály képviselői pedig az egykori úttörőmozgalom tárgyi emlékeiből berendezett kiállításon idézheti fel a Kádár-korszak, vagy éppen saját fiatalságuknak az emlékeit. Az atombunker körül kialakított rendezett környezetben a 17 szobás Anna-panzió várja a haditechnikai parkot és környékét felfedezni vágyó érdeklődőket. Március 15-én, a nemzeti ünnep napján egyedi, különleges tárlatvezetéssel nyitja meg kapuit a látogatók előtt a titkokat őrző hidegháborús atombunker.