Emmanuel Macron atomfegyverekkel akarja védeni Európát
A francia elnök szerint ha Európa a nagyobb autonómia felé kíván haladni a védelem és a nukleáris elrettentés terén, akkor ideje elkezdeni a tárgyalásokat erről.
A francia elnök szerint ha Európa a nagyobb autonómia felé kíván haladni a védelem és a nukleáris elrettentés terén, akkor ideje elkezdeni a tárgyalásokat erről.

Nukleáris csapást helyezett kilátásba Medvegyev.

Az iráni vezetés tagadja, hogy nukleáris fegyverre akarna szert tenni.

A Marshall-szigeteken még mindig vannak sugárszennyezett területek, mely az amerikai atomkísérletek eredménye.

Orosz nagykövet: Végre az emberek odafigyelnek arra, hogy szükséges némi erőegyensúly.

Moszkva már átadta Minszknek az atomtöltet hordozására alkalmas Iszkander rakétarendszert.

Az ukrajnai háború legfontosabb vasárnapi történései.

Korábbi nyilatkozataikhoz tartják magukat, de folyamatosan figyelik a helyzetet.

Egy augusztusi tanulmány szerint a korlátozott atomháború is az emberiség egyharmadának kipusztulásával járna.

António Guterres Hirosimában a világ jövőjét fenyegető atomfegyver-arzenálok megsemmisítésére szólított fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.