Megvan, mikor indul haza Kapu Tibor
A Hunor magyar űrhajós program tett közzé fontos információkat.
A Hunor magyar űrhajós program tett közzé fontos információkat.
Hungary's astronaut program should continue, Tibor Kapu stated.
Folytatni kell a magyar űrhajós programot – mondta a kutatóűrhajós.
Meglepő, de ennek nagyon fontos szerepe lesz hosszú távon.
A négyéves fiút minden érdekli, ami az űrrel kapcsolatos.
A lengyel asztronauta szerint nincs egyedül az űrben.
A Dragon 28 óra utazás után ér célba Kapu Tiborral a fedélzetén.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Az Axiom-4 küldetés két hétig lehet a Nemzetközi Űrállomáson.
A SpaceX az Axiom–4 indulásának új időpontját is közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnökének az új botrányát Schiffer András sem hagyta szó nélkül.
A párt kerüli a kellemetlen témákat, de kilóg a brüsszeli lóláb.
Szelektív hulladék gyulladt ki, a lángokat öt vízsugárral oltották.
Wayne Rooney szerint a Liverpool német igazolása rendszeridegen, és ő Szoboszlait választaná helyette.
Október 2-án közel 50 európai állam- és kormányfő gyűlik össze a dán fővárosban az Európai Politikai Közösség (EPK) hetedik csúcstalálkozójára.
A hét második felében talajmenti fagy is jöhet.
Nem járt sikerrel a tárgyalás.
Október 2-án közel 50 európai állam- és kormányfő gyűlik össze a dán fővárosban az Európai Politikai Közösség (EPK) hetedik csúcstalálkozójára.
A hét második felében talajmenti fagy is jöhet.
Nem járt sikerrel a tárgyalás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.