A Dunántúl déli és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és ott estig erősen felhős vagy borult lesz az ég – írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.. Ebből néhol fordulhat elő szemerkélő eső. A Dunántúl északi felén, a főváros környékén és a Dél-Alföldön csak átmenetileg borul be az ég, többet süt majd a nap. Az ország északkeleti részén egész nap napos, gomolyfelhős időre van kilátás, helyenként zápor, zivatar is kialakulhat, egyes helyeken akár jégdara kíséretében. Az északi, északkeleti szelet a Zemplénben és a Bodrogközben élénk lökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő este 6, 11 fok valószínű.
Ma délután akár egy-egy zivatar is kialakulhat északkeleten jégdara kíséretében, emiatt figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére kedd éjfélig. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Fronthatásra nem kell számítani
Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik – írja a Köpönyeg.
Hűvös, szeles napok jönnek – talajmenti fagyra is készülhetünk
Szerdán észak, északkelet felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan fordul elő záporeső. Az északkeleti szél egyre inkább megélénkül, 14-15 fok várható délután – írja a Köpönyeg heti előrejelzésében.
Csütörtökön marad a borongós időjárás elszórtan záporokkal, miközben az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, néhol erős. Ismét 14-15 fok körüli értékeket mérhetünk.
Pénteken változóan felhős időre van kilátás, csak elvétve fordulhat elő csapadék. Hideg lesz a reggel, sokfelé várható talajmenti fagy, sőt néhol már 2 méteres magasságban is fagyhat. Délután is csak 11-17 fok valószínű.
Szombaton folytatódik a változékony, szeles, hűvös időjárás. Záporesők főleg délutántól fordulnak elő, 14 fok körül tetőzhet a hőmérséklet.