Örményország és Azerbajdzsán tüzérségi támadásokkal vádolta egymást
Úgy tudni, a legsúlyosabb összecsapásokra a hét elején került sor.
Úgy tudni, a legsúlyosabb összecsapásokra a hét elején került sor.

A két ország között egy héttel ezelőtt ismét kiéleződött a feszültség, a felek között Moszkva közvetített.

A dél-örményországi Szjunik tartomány Azerbajdzsánnal határos térségében szombat óta vált feszültebbé a helyzet.

Azeri nézőpont a béke esélyeiről egy évvel a Hegyi-Karabahban aratott győzelem után.

Magyar vállalatok is részt vehetnek a visszafoglalt azeri területek újjáépítésében.

Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter közölte, négyezer állampolgáruk sorsáról továbbra sem tudnak semmit.

Az új államok számos gonddal indultak, harminc év alatt felépítették erős nemzetállamaikat, komoly gazdasági eredményeket értek el, és átformálták társadalmaikat.

A háború után a harcias hangulatot már felváltotta a gyász és a büszkeség Azerbajdzsánban.

Feltételezhetően egy olajfúró platformon vagy olajszállítón történt a robbanás.

Azerbajdzsán a jövőben fontos szerepet fog játszani Európa energiaellátásában, az ottani gázmezők kitermelésének növelésével.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.