Biztosan öt, sőt akár hét angol csapat! A Premier League jövőre dominál a Bajnokok Ligájában
Az angol klubok az elmúlt öv évben nyújtott teljesítményükkel vívták ki ezt a lehetőséget.
Az angol klubok az elmúlt öv évben nyújtott teljesítményükkel vívták ki ezt a lehetőséget.
Az Arsenal régen nem látott magasságba juthat el a BL-ben.
A címvédőnek egy különös statisztika is reményt adhat az Arsenal elleni visszavágó előtt.
Thibaut Courtois az egyik gólért részben magára vállalta a felelősséget.
Pedig nem is Declan Rice szokta lőni az Arsenal szabadrúgásait.
Az olasz tréner szerint csapata az Arsenal elleni BL-meccs nagy részében nem játszott rosszul.
Korábbi focistájuk lett a müncheniek veszte. Évek óta nem látott bravúrra lenne szükség az újabb lépéshez a hazai BL-döntő felé.
Az Arsenal nagy lépést tett a BL elődöntője felé azzal, hogy az odavágón 3-0-ra legyőzte a királyi gárdát.
Luis Enrique a 100. meccsére készül a párizsiak élén, honfitársa, Unai Emery irányítja az ellenfelet.
A 0-0-s első félidő után az Arsenal háromszor is bevette a királyi gárda kapuját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tanár úr újabb szégyenfoltja.
Sokat elmond, hogy a házi gólkirály február végén volt először eredményes. Az edző válaszolt arra, hogy milyen sors vár rá és az NB I-es tapasztalattal rendelkező játékosaira.
Besokaltak a szülők az Egyesült Államokban az egyetemek elmúlt években tapasztalható sokszínűségi politikája miatt, ami nem is csoda, tekintve, hogy az elmúlt években a sokszínűség támogatásának leple alatt már az óvodától az egyetemig diszkriminálták a fehéreket, voltak olyan diákok, akik nem merték kifejteni a véleményüket
Rövid időn belül két új filmtervről is hírt kaptunk Nemes Jeles Lászlótól, a Saul fia és a Napszállta Oscar-díjas rendezőjétől.
Robbie Keane úrrá lett a nehézségeken, és sikeresen teljesítette a küldetését.
A balliberális városvezetés gazdálkodásának eredményeként hamarosan csődbe mehet a főváros.
Balogh Botond jövőre is az olasz első osztályban szerepelhet, a Parma vele ért el bravúrt az Atalanta otthonában.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.