A Balatonnál több mint száz szurkolói zóna nyílt az Európa-bajnokságra
Több a vendég a tónál, az árak öt–tíz százalékkal emelkedtek.
Több a vendég a tónál, az árak öt–tíz százalékkal emelkedtek.
A tegnap esti vihar nem csak a fővárosban nehezítette meg az éjszakai pihenést.
Továbbra is népszerű a Balaton környéke a német ajkúak körében.
Új térkép készül a tóparti szurkolói zónákról.
Új szabályok érvényesek a kutyák szállítására.
A szeles időben sok dolguk van a vízimentőknek.
Helyzetjelentés az utakról a hét utolsó napján.
Többfelé is torlódásokra lehet számítani az esőzések miatt.
A tó túlpartján, szinte ugyanakkor hasonló jelenetek játszódtak le.
Nem csak az északi parton mélyül gyorsan a Balaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
Újjászületett a meggyötört magyar nemzet.
A miniszterelnök a közösségi oldalán idézte meg a legjobb pillanatokat.
Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt? – tette fel a kérdést a politikai elemző.
Az orosz elnök nem viccelt.
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.
Az ukránok több mint száz drónnal támadtak az éjszaka folyamán.
A magyar csapat először nem tudott nyerni hazai pályán a Bajnokok Ligájában.
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
A budapesti Fidesz elnöke szerint az utcán megnyerték az első harcot, de online is győzniük kell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.