Nem mindennapi esemény történt a Balatonon, tízezer kutyahalat eresztettek a tóba + videó

Ritkaságszámba megy, ami most zajlott le, még a helyi horgászok is tiszteletüket tették.

Forrás: balatonihal.hu, munkacsy.hu2024. 10. 03. 7:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tihanyi kikötőjében tízezer darab egynyaras korosztályú menyhalat telepítettek a magyar tengerbe – tudatta a Balatonihal.hu. A nevezett mennyiséget leszákolva, halaskosarak segítségével engedték el új életterük felé, a helyi horgászok jelenlétében. A menyhaltelepítés idén is a bajai Megafish Kft. termelésével, illetve az Agrárminisztérium anyagi támogatásával jött létre. 

Mint emlékezetes, tavaly a fokozottan védett menyhal, hivatalos nevén lápi póc (Umbra krameri) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett Az év hala közönségszavazáson. Ez az apró hal mindössze hatvanmillió éve jelent meg a Földön. Őshonos és egyben bennszülött halfaj, amely itt alakult ki a Duna vízrendszerében. A Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. A XIX. századi nagy folyószabályozások előtt országszerte előfordult, de a mocsarak lecsapolásával élőhelyei nagy része eltűnt. 

 

Egy kicsi csúcsragadozó

Zömök, legfeljebb 10 cm-es testét nagy pikkelyek borítják, amelyek a fejre is kiterjednek. Alapszíne barna, a fején és a testén elszórt fekete foltok láthatók. A zsákmányára leső, páros úszóinak mozgatásával egy helyben lebegő hal leginkább egy négylábú állatra emlékeztet, innen ered a népies kutyahal elnevezés. 

Ami a nagyobb vizekben a csuka, ugyanaz a kis vizekben, apró lápokban a póc, vagyis ő a csúcsragadozó. 

Zsákmányszerzéskor rejtőzködve vár a vízi növényzet között, majd hirtelen csap le áldozataira, amelyek általában bolharákok, szúnyoglárvák, halivadékok és vízre hulló rovarok. A mocsárbeli életmódhoz jól alkalmazkodva sajátos béllégzése révén képes a levegő oxigénjét is felvenni. A lápi póc rövid életű, négy évnél ritkán él tovább.

 

Ritka faj, meg kell védeni

A faj hazai állományai napjainkra egymástól nagy távolságokban, nagyon elszigetelten maradtak fenn, így közöttük a szaporodás lehetősége és a szabad génáramlás nem biztosított. Fennmaradásáról egy fajvédelmi program keretében próbálnak gondoskodni a szakemberek mesterséges szaporítással és a szaporulat kitelepítésével. A legfontosabb tennivalók között van a pócpopulációk elszigetelése az inváziós amurgébállományoktól, és a kiszáradással fenyegetett élőhelyek vízvisszatartásának, vízpótlásának biztosítása.

A magyar Vörös könyvben is szereplő, fokozottan védett lápi póc természetvédelmi értéke 250 ezer forint. A kutya-, béka-, pete-, pót- és ribahalnak is nevezett lápi póc ma már igen kis elterjedésű faj, ezért nagy a felelősségünk, hogy ez a ritka halfaj élőhelyével együtt sokáig fennmaradjon.

 

Borítókép: Lápi póc, népies nevén menyhal telepítése történik a Balatonban (Fotó: Balatonihal.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.