Nagyon felkapott lakóhely lett a Balaton
A legtöbben az agglomerációba és a Balaton környékére költöztek tavaly, a koronavírus-járvány alatt.
A legtöbben az agglomerációba és a Balaton környékére költöztek tavaly, a koronavírus-járvány alatt.

Legalább részben enyhíti az utóbbi idők krónikus balatoni kikötőhely-hiányát a Balatonfői Yacht Club fejlesztése.

Minden hatodik balatoni vállalkozásnál szabálytalanságot tárt fel a NAV, évek óta csökken az esetek száma.

Több tóparti település is nagyszabású hajóünnepen búcsúztatja a 175. hajózási szezont.

A Balatonnál történt 14 haláleset nem a fürdőzők által elkövetett szabálytalanságok, hanem rosszullét miatt következtek be.

A Covid hatására csökkent ugyan a belföldi vándorlás mértéke, ám jól kirajzolódóan felerősödött a szuburbanizáció.

A helyieknek egész évben kínál majd munkalehetőséget az Aliga Liget üdülőközpont.

Már a járvány előtt gondot okozott a munkaerőhiány a szállodaiparban.

Rendőri eszközökkel nem lehet megelőzni a felelőtlenségből bekövetkező tragédiákat.

A fejlesztések folytatásában szerepel a kastélyok és várak, valamint a gyógyfürdők – Hévíz, Zalakaros és Kehidakustány – fejlesztése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.