Korányi utódja ellen is felmerült már az ügynökvád
Kendernay János 2019-ben a német zöldek EP-listájára akart felkerülni.
Kendernay János 2019-ben a német zöldek EP-listájára akart felkerülni.
A korrupciós botrányba keveredett politikus több alkalommal részt vett a Magyarország érdekeivel ellenkező intézkedések támogatásában.
Gyurcsányék módszeresen „zabálják fel” a szebb napokat látott olimpiaellenes pártot.
Atyai jó barátom szerint az ő nyolcvanéves korosztálya nem ilyen demokráciát akart a rendszerváltáskor. Sajnos elmaradt az igazi számonkérés.
Az elmúlt évek során, de különösen 2022-ben mindannyian megtapasztalhattuk a liberális véleményabszolutizmust, az óceán mindkét oldalán.
Megint egy ellenzéki politikus kéredzkedett át a gyurcsányi csapatba.
Beszédes Gyurcsány Ferenc pártjának a hallgatása.
A DK közbenjárásával fordultak a DatAdat-cégcsoporthoz.
Gyurcsányék azt csinálnak az olimpiaellenes párttal, amit csak akarnak.
Nem ő az első baloldali politikus, aki jobboldali újságírót fenyeget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.