Személy szerint engem mindig elborzasztott a parancsuralom. Ennek első megnyilvánulásait már az iskolapadban tapasztalhattuk. A Marczibányi téri általánosban (ma Kodály Zoltán Zeneiskola) vagy a Rákóczi Gimnáziumban is gyakran előfordult, hogy egyes tanárok szadista, önkényes pedellusi viselkedést mutattak. Elcsattantak pofonok, vonalzóval csapkodták kezünket, bezártak az igazgatói iroda folyosóján (ahol vigyázzban kellett állnunk egy vagy két órán keresztül tanítás után), csak azért, mert valami olyasmit mondtunk vagy tettünk, ami nem felelt meg az elvárásaiknak. És persze voltak olyan tanáraink, akiknek az ilyesmi eszébe se jutott, mert ők is viszolyogtak a zsarnoki rendszertől. Rájuk a mai napig szeretettel emlékezünk.

A cenzúra definíciója különböző álláspontok, vélemények és információk tartalmi felügyelete, elsősorban politikai vagy morális alapon. A cenzúra az abszolutizmus, illetve a diktatórikus rendszerek jellemzője, ahol nemcsak az emberek véleményét és nézeteit, de az információáramlást is korlátozni kívánja a hatalom. Ezen intézkedéseket jellemzően a nemzetbiztonság, a közérdek vagy a jó ízlés ürügyén hozzák. Utóbbi a legmegátalkodottabb kategória, hiszen semmilyen empirikus meghatározás nincs mögötte, leginkább a politikai korrektségre hivatkozik.

Elsőként Szókratészt foglalkoztatta a cenzúra és a szólás­szabadság kritikus elmélete. Az ógörög filozófus végül inkább a halált választotta, mintsem hogy elfogadja tanításainak korlátozását. Platón megalkuvóbb volt, önként állított fel bizonyos mércéket, amelyek az intellektuális, vallási és művészeti kifejezést társadalmi szinten korlátozhatták. A rómaiaknál lényegében csak az arisztokraták élvezhették a szólásszabadságot, a plebejusok nem.

A polgári forradalmak egyik célkitűzése a cenzúra eltörlése volt. A XX. századra a nyugati társadalmak többnyire betiltották a cenzúrát, míg a kommunista országok vezetői vaskalapos véleménykorlátozást alkalmaztak a társadalom szinte minden szegletében. Hazánkban 1948-tól 1989-ig diktatórikus egypártrendszer létezett, amely „aczélosan” felügyelte a vélemény-, a szólás- és a művészi szabadságot. 1989-ben felcsillant a remény, hogy mindez megváltozik, azonban ironikus módon manapság már éppen akkori „felszabadítóink”, az Európai Unió és az Egyesült Államok alkalmaznak egyre kíméletlenebb cenzúrát a közéletben.

Hogy kinek áll érdekében a véleményt korlátozni? A válasz egyszerű: elsősorban mindig a hatalmon lévőknek. De nemcsak politikai hatalomról van szó, hanem a különböző ciklusokon átívelő eszmeáramlatok ellentmondást nem tűrő felsőbbrendűségéről és a domináns ideológiai eszméket kritizáló gondolatiság teljes eltiprásáról. A legfőbb cenzorok manapság azok a liberális ideológusok és politikai konspiránsaik, akik a legcinikusabb módon korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást. Márpedig ez maga a zsarnokság.

lllyés Gyula rendkívül kifejezően és mély pátosszal írta meg az Egy mondat a zsarnokságról című versét. „Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van… nemcsak a puskacsőben, a börtönökben vagy a vallatószobákban… de az óvodákban, az otthoni falak között és a színfalak mögött szinte mindenhol… úgyhogy felírlak én, s ez egy szó erejével kezdek újra élni, hogy rád ismerjek és neveden szólítsalak – szabadság.”

A zsarnokság a 2022-es év során a woke mozgalmak és az eltörléskultúra erőszakszervezeteiben, a Black Lives Matter és az Antifa rasszista demagógiájában, az abortuszpártiak kíméletlenségében, a szabad vélemény folyamatos korlátozásában, a szélsőliberális ámokfutásban, a kevert társadalom cinikus lakosságcseréjének erőltetésében (azaz az illegális migráció bátorításában), valamint egyéb felforgató eszmék ránk tukmálásában nyilvánult meg.

A szabadságjogok előmozdításának felemelő pillanatai közül pedig érdemes kiemelni a Twitter felszabadítását (ami nagyban köszönhető Elon Musk bátorságának és anyagi lehetőségeinek is); az amerikai szülők összefogását és lázadását a kritikus fajelmélet oktatása ellen; a november 8-i parlamenti választásokat az USA-ban, amely egy kártékony liberális demokrata uralmat szüntetett meg a képviselőházban; és nem utolsósorban a magyarországi, olaszországi és svédországi parlamenti választásokat is. Mindezek a modern kori liberalizmus zsarnoksága elleni küzdelem fontos lépései, amelyek szélesítése és erősítése az emberiség fennmaradásának legfőbb záloga.

Ebben a reményben és szellemben kívánok áldott karácsonyt és egy szabadabb, boldogabb, fegyverszünetet és békét hozó új esztendőt minden kedves olvasónknak, aki a véleményszabadság szentségét alapvető emberi jogként tiszteli!

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)