Erősödik az igény a falusi csokra
Többségükben ingatlanvásárlásra és annak felújítására vették fel a falusi csokot a családok a támogatás első időszakában, vagyis sokan költöztek a támogatás segítségével.
Többségükben ingatlanvásárlásra és annak felújítására vették fel a falusi csokot a családok a támogatás első időszakában, vagyis sokan költöztek a támogatás segítségével.
Továbbra sem tud megegyezni Nagykanizsán a város kormánypárti vezetése és a közgyűlésben egyfős többségben levő balliberális oldal, így a városnak jelenleg egyetlen alpolgármestere sincs.
A legjobb néhány száz versenyző március 6-án egy döntőn vesz részt, majd a legjobban szereplő 12 fiatal nézők előtt vív meg a győzelemért – mondta Balogh László.
Érdekesen alakul eddig az új lakások ára az új évben, egyes elemzők szerint a vevők hosszú idő után alkupozícióba kerülhetnek a beruházókkal szemben.
Balogh László elmondta: a pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó, 2017–2023-ig szóló kormányzati stratégia középpontjában az emberek gondolkodásmódjának, mentalitásának átalakítása áll.
A kiadó lakások átlagos bérleti díja Budapesten januárban 165 ezer forint volt, ami 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben.
Az egyik alapítóval, Gömör Tamással beszélgettünk a Matiné Zenekar indulásáról, a gyerekzenéről, valamint arról, hogy mi mindent lehet tanulni a gyerekektől.
Szakértők szerint nemcsak az számít, hogy minden bizonnyal vége az elmúlt évek kiemelkedő mértékű drágulásának, de összességében is kiszámíthatóbban alakulhat a lakáspiac.
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy Siklósi Beatrix kinevezése kapcsán kollégái egy szakmai kérdésből politikait próbálnak kreálni.
Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.