A falusi csok lökést adhat a kistelepülések lakáspiacának
A kistelepüléseken a saját célra épített ingatlanok is jelentős súlyt képviselnek az építőipari munkákban, azt lehet mondani, hogy a falusi csok ebben az esetben is tartogat lehetőséget.
A kistelepüléseken a saját célra épített ingatlanok is jelentős súlyt képviselnek az építőipari munkákban, azt lehet mondani, hogy a falusi csok ebben az esetben is tartogat lehetőséget.
Az Okosan a pénzzel című oldal minden korosztálynak az őket leginkább érintő élethelyzetekben mutatja be a pénzügyi lehetőségeket és csapdahelyzeteket – mondta a pénzügyi tárca helyettes államtitkára.
Közeledik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes forgalmi adó év végi kivezetése, s ezzel együtt nő a bizonytalanság az ingatlanpiacon.
A lakosságszám arányában a legtöbb lakás továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében épül, míg a lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye található.
Nőtt a kereslet és a kínálat is az új lakásoknál az elmúlt időszakban, ugyanakkor egyre több a kapacitáshiányból és az áremelkedésből adódó késés.
Nem véletlenül indult meg Budapestről a kifelé áramlás, hiszen a saját célú építkezésekhez alkalmas telkek ára a legtöbb kerületben már megfizethetetlen.
A lapunk által megkérdezett ingatlanszakértő szerint ha az elmúlt évek drasztikus nagyvárosi áremelkedése után a kistelepülési árak nem kezdenének növekedni, az óriási vagyonkülönbségekhez vezetne.
Felélénkítette az albérletek piacát a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, az azt követő tíz napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző tíz napban – derült ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből.
Idén zárul a kormány pénzügyi tudatosságot célzó fejlesztési stratégiájának első kétéves időszaka – nyilatkozta Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.