– Zenésztársával, Balogh Lászlóval együtt a felnőttzenei szcénában mozogtak korábban. Honnan jött az ötlet, hogy gyerekzenekart alapítsanak?
– Az akkori párommal együtt épp a kisfiunkat, Mátét vártuk, amikor elkezdtem gondolkodni, hogy miket fog hallgatni, milyen zenéket mutatok majd neki. Ekkor jutott eszembe, hogy írhatnék neki gyerekdalokat. Közben a zenekar másik tagját, Balogh Lászlót épp akkor kérték fel, hogy játsszon egy gyerekkoncerten, de nem voltak még saját számai. Úgy döntöttünk, hogy elkezdünk közösen dalokat írni. Amikor már készen voltunk néhánnyal, összehívtuk a zenészbarátainkat, és először nekik tartottunk egy kisebb koncertet. Mivel pozitív visszajelzések érkeztek, úgy láttuk, érdemes folytatni.
– Feltérképezték előtte valamennyire a gyerekzenei világot, s ha igen, mennyire szerettek volna különbözni az uralkodó trendektől?
– Mivel én előtte nem nagyon hallgattam gyerekzenét játszó együtteseket, körbenéztem, és bizony voltak elrettentő példák. Ez arra inspirált minket, hogy ne ilyeneket írjunk, hanem olyan igényes zenei alapokat, bluesokat, swingeket, illetve később folkzenét, amik akár felnőttzenék is lehetnének, és inkább a szövegeinkkel próbáltunk kifejezetten a gyerekekhez szólni. Sokat segített, hogy Lacinak egészen más a stílusa, mint nekem, így nagyon jól kiegészítjük egymást. Ő egy rendkívül virtuóz gitáros, és olyan elemeket tud behozni a zenénkbe, amiket én nem ismerek, így alakul ki ez a matinés zenei világ.
– Korábban alapvetően felnőttközönség előtt játszottak. Másképp kell játszani a gyerekeknek, mint a felnőtteknek?
– Az elején sokat bénáztunk, éppen azért, mert a felnőttek zenei gondolkodásából indultunk ki. Arra számítottunk, hogy ezek akusztikus, unplugged koncertek lesznek, mivel nem lesz bennük dob vagy több gitár, hangoskodás. Ezért az elején csak leültünk két székre, és elprüntyögtük a számokat. Aztán persze rájöttünk, hogy ez nem így működik: ki kell menni, oda kell hívni a gyerekeket, meg kell nekik mutatni a hangszereket. És lassan megtanultuk, hogyan lehet kommunikálni velük. A gyerekek egyébként sokkal őszintébbek és kritikusabbak, mint a felnőttek. Számukra nincsenek sztárok, mi csak két ember vagyunk; ha nem tetszik, amit csinálunk, akkor egyszerűen felállnak és elmennek.
