Továbbra sem nyugodnak meg a kedélyek Nagykanizsán a február 27-i, botrányos közgyűlés óta. A zalai megyei jogú városban Balogh László Fidesz–KDNP-s polgármester szerint az hozhat változást, ha a kormányhivatal végre kijelöl egy alpolgármestert. A tavaly októberi önkormányzati választáson kormánypárti polgármester győzött, de a közgyűlésben a balliberális oldal pártjai kerültek 8:7 arányú többségbe. A két oldal azóta nem tud megegyezni az alpolgármester, illetve alpolgármesterek személyéről, így volt ez a február 27-i költségvetési közgyűlésen is, emiatt még mindig nincs helyettese Balogh Lászlónak. Az ülésen azonban módosították a szervezeti és működési szabályzatot, amelyet a balliberálisok még ősszel alkottak meg és fogadtak el.
A kormányhivatal ugyanis megállapította: törvényellenes volt az a gyakorlat, amely szerint a többség által megválasztott tanácsnokok ellenjegyzési joggal élhettek a polgármesterrel szemben a közgyűlési előterjesztéseknél. A jogszabályok szerint a tanácsnokoknak csak véleményezési joguk van.
Emellett a február 27-i költségvetés elfogadásakor 20 millióról 3,5 millió forintra csökkentették a polgármester támogatási keretét, de új javaslatként egy-egymillió forintos képviselői keretet is megszavaztak a 14 önkormányzati képviselőnek. Balogh László lapunknak elmondta, azért 3,5 millió forintra és nem nullára csökkentették a keret összegét, mert ennyi pénzt az év első két hónapjában időarányosan már elköltött.
– A szivárványkoalíció 24 pontban megnyirbálta vagy elvette a polgármesteri jogkör gyakorlását tőlem. Még olyan javaslatot is beterjesztettek, hogy a polgármester ne használhassa a szolgálati autót, de ezt a javaslatukat végül visszavonták. Érezhették, hogy olyan jelentéktelen és pitiáner dologról van szó, hogy az már nekik is kínos és vállalhatatlan – emelte ki Balogh László. Az elvett polgármesteri jogköröket azokra a bizottságokra ruházzák át, ahol 7:2-es és 8:1-es arányban szinte kizárólag balliberális képviselők és azok emberei ülnek.
Utóbbiakat a közgyűlés, nem pedig az emberek választották meg, így közvetlen helyett csak közvetett felhatalmazással bírnak.