Rossz bohóc, olcsó poénnal
Életre kelt bábuk hiszik el magukról, hogy valójában ők adják a műsort, nekik tapsol a nagyérdemű.
Életre kelt bábuk hiszik el magukról, hogy valójában ők adják a műsort, nekik tapsol a nagyérdemű.

Az ember úgy van Szabó Tímeával, hogy miközben felszisszenve nézi, hallgatja, olvassa, kicsit sajnálja is.

A béremelések mellett több mint nyolcvan vidéki kórház újult meg, a központi régió intézményfejlesztése is megkezdődött.

Egyre gyakrabban lázítanak a szivárványkoalíció politikusai.

A főpolgármester azt követően próbált erőt demonstrálni, hogy friss közvélemény kutatások szerint 2022-ben nem fogja leváltani a Fideszt az ellenzék.

A főpolgármester garanciája nagyjából annyit ér, mint a Molotov–Ribbentrop-paktum.

A 2008-as és a 2020-as válság összehasonlításából kiderül: a jobboldali, munkaalapú gazdaságpolitika tudta megvédeni a munkahelyeket.

A Momentum egyes köreiben úgy vélik, hogy az egész pártra ráéghet a pártelnök csúfos szereplése a baloldali előválasztáson.

Nem találják ki, ki mondott beszédet Rajk László újratemetésén… De bizony, Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal. Kicsi a világ.

Parragh László: Emlékezzünk, hogy az energiaszolgáltatók kiknek a kezében voltak, újra elkezdődhet a bankszektor, az infrastruktúra privatizációja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.