Bort isznak, de vizet prédikálnak
Egyre több baloldali politikus képmutatásáról hull le a lepel. Most a DK-s Molnár Csabáról derült ki az igazság.
Egyre több baloldali politikus képmutatásáról hull le a lepel. Most a DK-s Molnár Csabáról derült ki az igazság.

Emlékezetes, hogy tanárok ezrei kerültek utcára, amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök.

Ha valaki hallgatja a baloldali politikusok sirámait, nagyjából ilyen kép rajzolódhat ki benne Magyarországról. Feudális nagyurak, elnyomott jobbágyok, szinte rabszolgák, nyomor, éhezés, nemzethalál.

Elindult a Fidesz Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! aláírásgyűjtési akciója.

Tizenkét év elteltével ma is a Gyurcsány–Bajnai-tengely határozza meg a baloldal kommunikációs és médiastratégiáját.

Dobrev Klára három éve még azt mondta: „A Jobbikkal soha, mert minden porcikám tiltakozik ellene.”

Hegedűs Péter polgármester állításával ellentétben baloldali aktivisták bántalmazhatták a város egyik kormánypárti képviselőjének az ismerőseit.

A momentumos főpolgármester-helyettes ígéretet tett arra, hogy tartják magukat a 2019-es megállapodáshoz.

„2002 és 2010 közötti balliberális kormányzás volt a legsikertelenebb a rendszerváltoztatás óta” – mondta Tóth Erik.
Horváth László szerint az előzmények ismeretében végzetes lenne, ha a baloldal kormányra kerülne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.

Napi összefoglaló.

A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.