– Idézzük fel, hogy mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a kormányüdülőben. Miként emlékszik vissza a frakció alakulóülésére?
– A választási győzelmet követően euforikus hangulatban érkeztek a képviselőcsoport tagjai, nagy volt a sürgés-forgás, mindenkiben volt egyfajta izgalommal teli várakozás. Vártuk az igehirdetést, a feladatok, illetve a szereposztás meghatározását. Az ülést Lendvai Ildikó vezette, majd hozzávetőlegesen tíz órakor a főember felállt a pulpitusra, és felvázolta az elképzeléseit.
– Ez még nem a mindenki által ismert, sokat idézett beszéd volt.
– Nem. Ez egy nyugodt hangvételű, felkészültséget sugárzó, ám határozott beszéd volt.
Lehetett érezni, Gyurcsány Ferenc tudja, hogy mit akar.
– Ez meddig tartott?
– Hosszabb volt, mint fél óra.
– Mégis mit mondott?
– Gyakorlatilag azt, hogy megszorítások következnek, fizetős egészségügy, fizetős oktatás, gázáremelés és így tovább.
– Mi volt az általános reakció?
– Többen elkezdtük forgatni a fejünket, hiszen korábban nem erről volt szó. De nem volt különösen nagy zúgolódás, hiszen mindenki úgy gondolta, hadd mondja, majd mi is mondjuk.
– Miként alakult a tanácskozás?
– Az elsők között szólalt fel Horn Gyula, aki közölte, értjük, köszönjük, de ezeket a terveket még át kell gondolni.
– A világhálón szerencsére fellelhető ez a felszólalás. Horn Gyula pontosan azt mondta: „Nem akarok itt senkit cukkolni, de ebbe akár bele is bukhatunk.” A volt kormányfő hiányolta a hatástanulmányokat, és ironikus beszédében feltette a kérdést: „Ezek már kész tények? Ugye nem, Feri?”
– Igen, ő egy ellenző jellegű beszédet mondott, és azért azt sem szabad elfelejteni, hogy Horn Gyulának nagy tekintélye volt, felszólalása nyilvánvalóan hatással volt a frakcióra.
Sokakat ráébresztett arra, hogy nem feltétlenül kell egyetérteni Gyurcsány Ferenccel, és nem kell azt mondani, amit ő akar.
– Több, Horn Gyuláéhoz hasonló bírálat hangzott el?
– Inkább azt mondanám, hogy számos beszéd volt, amelyben támogatólag szóltak a kormányfő elképzeléseiről, terveiről, de azt azért elég érthetően elmondták, hogy az ő konkrét területükön mit miért nem kellene belőlük megvalósítani. Kiváltképp a polgármesterek aggódtak. Ez nyilván nem tetszett Gyurcsány Ferencnek.
– Ön felszólalt?
– Nem.
– De mi játszódott le önben?
– Én úgy éltem ezt meg, hogy ez egy csata, amelyik nem ért véget. Azt gondoltam, hogy még mindenkinek van mozgástere, nem vettem készpénznek semmit. Nem volt olyan aggodalmam, hogy itt a vége, fuss el véle.
– Mi volt a menetrend?
– Jött egy ebédszünet, ahol azért már nem volt az a felhőtlen jókedv, de nem alakultak klikkek, nagyobb csoportok. Nem volt étvágyam, így kisétáltam a partra, ahol azon tűnődtem, hogy így májusban milyen szép tiszta a Balaton vize, és hogy mennyire ritkán látom így a tavat. Cigarettázgattam, gondolkodtam, majd visszatértem az üdülőhöz.
– Nem beszélt senkivel?
– Csak néhány szó erejéig.
Valamiféle bizonytalansággal vegyített beletörődést érzékeltem a többség részéről.
– Ebéd után jött ismét Gyurcsány Ferenc?
– Nem, úgy emlékszem, még volt néhány hozzászólás, majd szünet, és azután valamikor délután hangzott el az úgynevezett őszödi beszéd. Gyurcsány már az első mondatainál érzékeltette, hogy semmiből nem fog engedni. Gyakorlatilag azonnal lesöpörte az ellenvéleményeket. Ekkor fogtam magam, és kimentem elszívni egy cigarettát. Már nem tudtam visszamenni a helyemre, így az egyik ajtóban, Hagyó Miklós mellett állva hallgattam tovább a felszólalást. Gyurcsány Ferenc éppen akkor beszélt arról, hogy „hazudtunk reggel éjjel meg este”.
Ekkor félhangosan mondtam, hogy „csak a saját nevedben beszélj, Feri!”.
Rámpisszegtek.
– Miért, ön nem tudta, hogy végighazudták a kampányt?
– Nem, és ezt nagyon komolyan mondom.
– Pedig a gazdasági és közlekedési tárca államtitkára volt 2004 után, az első Gyurcsány-kormányban. Fogalma sem volt, hogy valójában milyen helyzetben van az ország?
– Nem voltak mélyebb ismereteim a pénzügyekről, azokért Veres Jánosék feleltek. Megjegyzem, Kóka János mellett én csupán egy megtűrt vörös államtitkár voltam, s leginkább a nemzetközi ügyekkel foglalkoztam. A szabad demokrata miniszter szinte semmilyen egyeztetésre nem küldött, ő inkább a közigazgatási államtitkárára, illetve a helyettes államtitkárokra támaszkodott.
– Tehát végighallgatta a beszéd hátralevő részét. Milyen érzéseket váltott ki önből?
Mérhetetlenül szomorú voltam. De megmondom őszintén, ekkor még nem éreztem azt, hogy ez a beszéd történelmet ír majd.
Gyurcsány Ferenc szavait követően véget ért az ülés. A program egy vacsorával folytatódott. A képviselőcsoport nem egy nagy hodályban együtt, hanem több szekcióra osztva kezdett el falatozni. A főnök ekkor minden csoporthoz odament, és felmérte, hogy kire számíthat a jövőben. A mi fővárosi alakulatunkból végül egyedül én jeleztem Gyurcsány Ferencnek, hogy amire készül, az számomra vállalhatatlan. Amikor távozott és elhaladt mellettem, közölte, hogy így nem lehetek majd államtitkár. Erre csupán annyit válaszoltam, hogy bingó, nem is akarok.
– Reagált valamit?
– Semmit.
– Vacsora után iszogatás?
– Nem voltam abban a hangulatban. Sötétedéskor beültem az autómba és hazamentem. Az úton volt elég időm végiggondolni a történteket. Ekkor számomra már egyértelmű volt, hogy a baloldali kormányzás véget ért, és az is, hogy a neoliberális fordulathoz semmiképpen nem fogok asszisztálni.
Eszembe jutottak Horn Gyula szavai, amelyeket még a kampányzáró rendezvényemen mondott, vagyis hogy egyedül vagyunk, Tibor. Valóban úgy éreztem, hogy egyedül vagyok.
Eldöntöttem, hogy beásom magam a XIII. kerületi vörös lövészárkomba, ahol a helyi ügyekkel majd jól elleszek.
– Így történt?
– Gyakorlatilag igen. Augusztusban azért volt még egy frakcióülés, hiszen a nyilvános bejelentések még hátra voltak. Ezen harminc-negyven képviselő vett részt, és persze ott volt Gyurcsány Ferenc is. Ekkor viszont már felszólaltam,
és emelt hangon, szinte kiabálva mondtam el neki, hogy ezt nem teheti meg a baloldallal, a baloldali választókkal.
Gyurcsány hatékonyan, profi módon reagálta le a felszólalásomat. Azt mondta, nyugodjak meg, aztán majd egy kávé mellett megbeszéljük. Ez a miniszterelnök támogatóinak tetszett, bár a polgármesterek igencsak aggódtak. Azt lehetett leolvasni az arcokról, hogy mit óbégatsz, mire mennél ezzel az egésszel.
– Aztán jött szeptember 17. Miként értesült arról, hogy kiszivárgott a beszéd?
– Egy bevásárlóközpont parkolójában, éppen kocsiban ülve hallottam a rádióban a beszéd részleteit. Egészen más hatása volt, mint a helyszínen. Szinte sokkolt.
Rögtön tudtam, hogy a kontextusból kiragadott részletek miatt örökké magyarázkodnia kell majd a szocialista pártnak.
Aztán valakivel beszéltem, aki mondta, Gyurcsány Ferenc az egyik kereskedelmi televíziónak meg is erősítette, hogy valóban ez hangzott el Őszödön.
– Ön talán az elsők között adott hangot azon véleményének, hogy a beszédet Gyurcsány Ferencék szivárogtatták ki. Mire alapozza ezt?
– Sok-sok emberrel beszéltem. A rengeteg mozaikból számomra egyértelműen kiderült, hogy nem történhetett meg másként.
– Gyurcsány Ferenc erre azt válaszolta: Tibor téved.
Tudom, amit tudok, és az nem kevés. A kormányfő meg a stábja ezt hatalmas beszédnek, óriási politikusi teljesítménynek tartotta, szerették volna, ha ezt mindenki megismeri. Ez lett belőle.
– Az nem sokkolta, hogy a beszéd kiszivárgása gyakorlatilag oda vezetett, hogy azonosító nélküli rendőrök válogatás nélkül viperával ütik és gumilövedékkel lövik az utcán az embereket?
– Nem. Lehet, hogy ezért most nem tart éppen szolidárisnak, de nem. A beszéd nyilvánosságra kerülésekor azonban inkább a rendőröket verték a tévészékháznál. Később aztán a Fidesznek éppen akkora felelőssége volt a felfordulásban, mint a kormányoldalnak.
– Miben? Abban, hogy az október 23-i rendezvény után a rendőrök nem engedték, hogy hazajussanak a jobboldali szimpatizánsok, rájuk lőttek és véresre verték őket?
– Ne feledkezzen meg az elkötött tankról, a ribillióról, az előtte heteken át zajló Kossuth téri randalírozásról. Ennek lett a következménye, hogy a rendőrök 23-án már ártatlan járókelőket is bántalmaztak.
– Ezt a magyarázatot nem biztos, hogy elfogadja a kilőtt szemű megemlékező.
– Ettől nekem ez a véleményem. Aki hitelt ad a szavaimnak, az elhiszi, aki nem, az nem.
– A történteket akármilyen szinten rátolni a Fideszre elég otromba dolog.
– Hadd tegyem ezt meg. Szerintem mindkét fél az eszkalációban volt érdekelt. Fogadja el, hogy ez az álláspontom.
– Ne kérjen tőlem lehetetlent. Térjünk át arra, hogy a XIII. kerületi lövészárok-politizálása, majd ötéves – 2014-től 2019-ig tartó – európai parlamenti képviselőségét követően ma már nem tagja az MSZP-nek, jelenleg az Igen Szolidaritás Magyarország Mozgalom nevű pártot szeretné bevinni az Országgyűlésbe. Mekkora esélyt lát erre?
– Eltökélt vagyok és bizakodó, persze tudom, a társadalom annyira polarizált, ami szélsőséges esetben akár azt is eredményezheti, hogy az Iszomm csupán néhány tized százalékot ér el a parlamentbe jutáshoz szükséges öt helyett, bár inkább a sikerben hiszek. Az ugyanakkor tény, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlen baloldali párt, az egyetlen rendszerkritikus, azaz kapitalizmuskritikus erő. Mármint amelyiknek parlamenti ambíciói vannak.
Miként is lehetnének baloldali pártok azok, amelyek most Gyurcsány Ferenccel az élen összefogtak a nácikkal, a Jobbikkal.
Megjegyzem, Brüsszelben a magyar belpolitikával összefüggésben csupán egy nagyobb szitokszó volt Orbán Viktornál, az pedig a Jobbik, ahogy ott mondják, dzsobbik. Az MSZP, a DK meg a többiek most éppen ezzel a dzsobbikkal állnak egy platformon.
– A korábban igencsak érzékeny Brüsszelt valahogy ez most nem érdekli.
– Már nem is nagyon foglalkoznak Magyarországgal, legfeljebb rutinból. Egyébként politikailag leírták az ellenzéket is.
– Mit kínál az ISZOMM mint baloldali párt?
– Egy „jólléti” programot. Például nettó 250 ezer forintos minimálbért, sőt az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem területén ennél magasabb, nettó 350 ezer forintos minimálbért, ötvenezer forintos egységes nyugdíjemelést, ötvenezer forintos családi pótlékot, tömeges állami lakásépítést, de végre rendezni szeretnénk a hitelkárosultak helyzetét is. Az ISZOMM lényegében az igazságosságot és a szociális felemelkedést kínálja alternatívaként a Kádár Jánosról elnevezett tervében.
– Önállóan indulnak, nem fognak össze a többi baloldali párttal?
Nem, hiszen mint mondtam, mi baloldali, nem pedig neoliberális értékek mentén politizálunk.
De hangsúlyozom azt is, a jelenlegi kormánynak mennie kell, hiszen minden szolidaritást kiölt a magyar népből. Ha bejutunk az Országgyűlésbe, és csak velünk lesz meg az mostani ellenzék kormányalakító többsége, a zsarolástól sem riadunk vissza a programunk megvalósítása érdekében.
– Rögtön azzal nyitnának, hogy megzsarolják Gyurcsány Ferencéket?
– Igen. Bárkit. A baloldali embereknek jár ennyi.
