A baloldal rinocéroszbőre
A mai baloldal több mindenben is hasonlít a fent megnevezett négylábúra. Ha képletesen is, de kemény és vastag a bőr az arcukon és gyenge a látásuk.
A mai baloldal több mindenben is hasonlít a fent megnevezett négylábúra. Ha képletesen is, de kemény és vastag a bőr az arcukon és gyenge a látásuk.

A Jobbik „néppártosodási folyamatának” legújabb állomásaként a minap szakszerű fojtófogással leterítettek egy férfit az ellenzéki előválasztásra készülő pártvezér gorillái.

Jakab Péter testőreinek feltételezett főnöke, Lázár Tamás "téves hívásra" hivatkozott, amikor lapunk megkereste őt a hajdúhadházi ügyben.

A baloldal hiába támad, sikeres az Orbán-kormány keleti nyitást kezdeményező politikája. Gyurcsány Ferenc elfelejthette, hogy korábban miket nyilatkozott. A Magyar Nemzet azonban most visszaidézi.

Rákay Philip szerint a baloldalon nem számoltak azzal, hogy Karácsony budapesti városvezetésének következménye lesz, most pedig kapkodnak.

A folyamatos megszorítások után ezúttal a wifit kapcsoltatták ki a közlekedési társaság járatain.

A balliberális európai parlamenti képviselő botránya Magyarország után Brüsszelben is komoly hullámokat verhet.

Egyre pontosabb képet kapunk Jakab Péterről, akinek a testőrei egy utcafórumon fojtogatni kezdtek egy civilt, akinek volt bátorsága nem egyetérteni a baloldali összefogás egyik fő alakjával.

A Gyurcsány-párti Nyugati Fény harsány véleménycikkben rontott neki a Városházán fészbukoló miniszterelnök-aspiráns Karácsony Gergelynek.

A 2008-as válság idején egy év alatt négyszer emelték a lakossági rezsiköltségeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.