Keresztény jövő
A pápa pontosan tudja, mit akar, semmi szükség baloldali megmondóemberekre, hogy helyette gondolkodjanak.
A pápa pontosan tudja, mit akar, semmi szükség baloldali megmondóemberekre, hogy helyette gondolkodjanak.

Klára asszony csak nyomja a mantrát. „Nem is kérdés, hogy az euró nyújtja a stabilitást, a védelmet, a biztonságot.”

A nagy traumát átélt embereknél megfigyelhető szorongást Szél Bernadett „tánca” szimbolikus erővel jeleníti meg.

Az ellenzéki vezérei között csak abban van egyetértés, hogy Orbánt le kell váltani, de arról fogalmuk sincs, hogy az ország helyzetét hogyan lehet javítani.

A főpolgármester szerint semmilyen előnyhöz nem jutott azzal, hogy szabálytalanul foglalkoztatta az egyetem.

Kocsis Máté szerint a baloldal sosem beszél arról, hogyan csinálnának a mostani hat százalék körüli gazdasági növekedésből többet, vagy hogyan vinnék még jobban az ország ügyeit.

Zuglóban a szocialista Tóth Csaba és a Cseh Katalin ügyével terhelt Momentum támogatását élvező Hadházy Ákos kölcsönösen korrupcióval, lopással, csalással vádolja egymást.

Niedermüller Péter DK-alelnök és bitcoinbányász szerint „a magyar miniszterelnök bizalmatlanul, bizonytalanul, görcsösen előredőlt felsőtesttel, mosolytalanul néz Ferenc pápa szemébe".

Pénteken a Kossuth téren várják a megemlékezőket, és megnyílik a Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítása is.

A hazugságbeszéd okozta politikai kárt bizonyítja, hogy a magyarok másfél évtized után is Gyurcsány Ferenc közéletből való távozását követelik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.