Vannak napok, amikor az ember életében semmi nem klappol. Nem jön ki a lépés, csak bosszúság jön bosszúságra, és még a tárgyak is „ellenállnak”. Leesik a pohár, összetörik a tányér, az ujjunkat odacsukjuk az ajtóhoz, majd lecsepegtetjük az abroszt. Ilyenkor jobb, ha minél előbb bebújunk a takaró alá, és álomra hajtjuk a fejünket. Még az esti Columbót sem nézzük meg, hanem befúrjuk a fejünket a párnába, és azzal a gondolattal próbáljuk álomba ringatni magunkat, hogy a napfelkeltével felébrednek az új remények is. Hátha csak egy álom volt az egész. Ha nagyon nagy a zűr, akkor egy Unicum segíthet eltakarni a valóságot. Na jó, legyen kettő vagy három, kinek-kinek a vérmérséklete szerint. Ez lehet megoldás, legalábbis egy ideig. Utána viszont fancsali képpel mosolyogni kell, meg tördelni a kezünket, no meg ott vannak a Facebook-bejegyzések is. Milyen jó, ha valaki megírja a nevünkben a tutit, és akkor lehet szundikálni fél tízig is. De ugye nem mindenki főpolgármester…
Az elmúlt napokban a baloldalon az összes tányér és pohár összetört. Az abrosz meg megérett a lecserélésre. Karácsony Gergely minden szinten lebukott, lásd az egyetemi fizetését és az angol nyelvvel való lehetetlen küzdelmét, miközben a Gyurcsány ölében fogant összefogás pártjainak képviselőitől hallhattunk, láthattunk cigányozást és náci karlendítést is. Ez lenne az Európai Egyesült Államok? A kérdés költői, ne tessék rá válaszolni!
A balliberális oldal kedvét biztosan elvette Varga Mihály pénzügyminiszter tegnapi bejelentése. Az történt, hogy a kormány döntött a családi adó-visszatérítés részleteiről. A pénz minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. A körbe beletartoznak a vállalkozók is, ha van gyermekük. De ekkor még csak a poharat verték le az ellenlábasok, mert a terítőt akkor mocskolták össze, amikor Orbán Viktor ezt mondta: harcolok azért, hogy már jövő év elején vissza lehessen adni a 13. havi nyugdíj teljes összegét. No nem hitelből, ez nem a balliberális kormányzás jóléti rendszerváltása. Ezt nem kölcsönök fedezik, hanem a gazdaság teljesítménye. Nem lopta el a kormány a pénzt, nem kell a valutaalapnál pitizni, ezt a magyar emberek termelték meg. Ennek eredményében a fiatalok és az idősek is osztozhatnak. Azért, mert tizenegy évvel ezelőtt lezárult a megszorítások korszaka. Ennek következményeként nem kellett úgy kezdeni az őszi parlamenti időszakot, hogy a kormányfő színes szalaggal átkötött megszorításoktól hemzsegő csomagot jelentsen be. Nyilván örültek volna ennek Gyurcsány Ferencék a szövetségeseivel, akik már ellenzékben felszámolták a szavak szintjén a jogállamot. Senkinek nem kívánom, hogy megélje, mivel járna egy szélsőbalos és egy szélsőjobbos összeborulás. Ismét vérrel írnák a történelemkönyvek lapjait.
Adódik a kérdés: mi a tétje a jövő évi választásoknak? A válasz roppant egyszerű. Tovább megyünk a felzárkózás útján, vagy mindannak hátat fordítunk, amivel az elmúlt tizenegy évben előreléptünk.
Elhiszem, hogy sokan nem szeretik a focit, vagy esetleg elmondják a véleményüket róla, de hozzáteszik: nem értek hozzá. A magyar válogatott életében sokszor mondtuk azt, hogy sorsdöntő mérkőzés következik. Ez az állítás viszont száz százalékban igaz a 2022-es országgyűlési választásokra. Ha az Orbán-kormány újabb lehetőséget kap, akkor beérik a gyümölcse az elmúlt évek családbarát politikájának. Ha nem, akkor kezdhetjük elölről az egészet. Akkor nemcsak a tányér és a pohár törik össze, hanem egy szuverén ország indul el a lejtőn a globális hatalmak sötét útvesztőjébe.
Borítókép: Éberling András
