Több száz új ATM-et kell telepíteniük a bankoknak
Az sem mindegy, hol fognak üzemelni az új berendezések.
Az sem mindegy, hol fognak üzemelni az új berendezések.

Az ATM-eket egyre többen azért keresik fel, hogy számlájukon készpénzt helyezzenek el

A motoros férfi két bankfiókot is megtámadott, majd gyakorlatilag nyoma veszett.

Akár a mezőgazdaságot és az építőipart kiszolgáló üzletek is nyitva maradhatnak, a részletszabályokat pénteken tárgyalja az operatív törzs.

A legtöbb hitelintézet fiókjába már nem lehet belépni az alapvető higiénés feltételek teljesítése nélkül.

A kormányrendelet értelmében az OTP azonnali hatállyal leállította a törlesztőrészletek beszedését a megjelölt számlákról.

A hazai vezető bankok itthon is igyekeznek meghonosítani a más országokban már alapvetőnek tekintett, tanácsadásra épülő fiókmodellt.

A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több mint huszonkétmillió forinttal károsította meg munkahelyét – közölte a Komárom-Esztergom Megyei F



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.

Nem hagyták szó nélkül.

A Bayern München legújabb győzelmével olyat ért el, amiről Pep Guardiola csak álmodott.

A kamerás autó sofőrje nem számolt a sort végigelőző autó hirtelen érkezésével.

Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.