Fodor Zsóka színésznő: lefekvés után eltölt a magány
„Az az igazság, hogy akinek nincs társa, az egyedül érzi magát, ezen nincs mit szépíteni.”
„Az az igazság, hogy akinek nincs társa, az egyedül érzi magát, ezen nincs mit szépíteni.”

Biztató tendencia, hogy növekszik a két országot kölcsönösen, személyes benyomások alapján ismerők száma.

– Hölgyeim és uraim, a színpadon a beszélgetőtársam ma: Cseh Tamás – mondta a fiatal tárcaíró csaknem húsz évvel ezelőtt.

A tárcaíró már nagyon vágyott arra, hogy a barátaival találkozhasson.

A kereszténydemokrata képviselő a parlamentben megemlékezett a magyar szabadság ügyét támogató lengyelekről, személyesen említve Bem Józsefet, Dembinszky Henriket vagy Visoczky Józsefet.
A magyar miniszterelnök és Vang Ji kínai külügyminiszter budapesti tárgyalásukon a két ország barátságát és megbízható partnerségét méltatta.

A magyar és a finn népet baráti kötelék köti össze, míg Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek – hangzott el az eszmecseréken.

Dékány Andrással már általános felső tagozatában egy – történetesen orosz tagozatos – osztályba jártunk, de igazából a gimnázium francia tagozatán váltunk baráttá.

Az ukrán Ukrtransznafta vállalat újra elindította a tranzitszállítást a Barátság kőolajvezetéken az európai felhasználók felé – számolt be a hétvégén a Facebookon az ukrán cég.
Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken az ukrán Unian hírportál beszámolója szerint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Mindenki jobban jár.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.

Hungary's prime minister spoke at the Mandiner event in the Varkert Bazar in Budapest.

Drámaian romlott a télies január után az eleve rossz aszfalt állapota, pótkerék híján sok autós kerül nagy bajba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.