Kiadják a Beatrice, a P. Box és a gitárkirály különleges felvételeit
Olyan ritkaságokra csaphatnak le a gyűjtők, amelyek eddig még nem voltak elérhetők ebben a formában.
Olyan ritkaságokra csaphatnak le a gyűjtők, amelyek eddig még nem voltak elérhetők ebben a formában.

A Beatrice Kossuth-díjas frontembere kedden ünnepli 79. születésnapját, azaz megérkezett a nyolcadik X előszobájába.

2025 szerinte is nagyszerű év lehet.

Hiába keltették a közelmúltban a Beatrice halálhírét, a zenekar él és virul.

Megkezdődtek az előkészületek a zenekar újjászületésére.

Majdnem három évtizeden át elválaszthatatlan zenésztársak voltak Nagy Feróval.

Súlyos mondatokat mondott.

Tizenöt év után jelentkezik új albummal az együttes.

A rockzenész nem szereti az árulókat.

A Beatrice dobosa szeretné, ha Feróra már nem kollégaként, hanem apjaként számíthatna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Ekkor tervezik az új hajót szolgálatba állítani.

Napi összefoglaló.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.