Már előre láthatjuk lelki szemeink előtt a baloldali mainstream negatív reakcióit Feró mondataira, hiszen azok nagy mértékben egybecsengtek Orbán Viktor gondolataival, hiszen a magyar miniszterelnök is azt mondta az előttünk álló 2025-ös évről, hogy szenzációs, fantasztikus esztendő lesz.
Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorának még decemberben adott interjúban egy kérdésre megerősítette, hogy úgy gondolja, fantasztikus évünk lesz 2025-ben, sőt a „szenzációs” szót használta, majd az alábbi dologokkal indokolt:
- Munkáshitel Magyarországon még nem volt. Az, hogy a tanuló fiatalokat tudja Magyarország támogatni, azt javarészben a nemzeti kormány vezette be, de ez egy ismert gondolat volt. Most azonban ezt kiterjesztjük a dolgozó fiatalokra is.
- Az, hogy a családi adókedvezményt meg tudjuk kétszerezni, ez is példátlan. Hogy olyan lakhatási támogatást, lakásfelújítási formákat vezetünk be, ami korábban nem volt, ez is példátlan.
- Azzal, hogy lesz a kisvállalkozóknak egy Demján Sándor nevét viselő támogatási program, olyan lehetőségeket kapnak, amik korábban nem léteztek.
Úgyhogy Nagy Feró kezdhet félni a ballibek haragjától, de ez eddig sem gátolta abban, hogy kimondja, amit gondol Magyarországról és a világról.
Bravó Feró!





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!