Fegyveresek támadtak az Egyesült Államok libanoni nagykövetségére + videó
A követségnél kialakult tűzpárbaj csaknem fél órán át tartott.
A követségnél kialakult tűzpárbaj csaknem fél órán át tartott.

Két év telt el a baleset óta, de a nyomozás áll, és senkit nem vontak felelősségre.

A gazdasági válság és a bejrúti robbanás után most éhínség fenyeget Ukrajna miatt.

Az új szabályok minden olyan légitársaságra érvényesek, amelyek Bejrútból Fehéroroszországba indulnak.

Nadzsib Mikati miniszterelnök nyugalomra intett és követelte az erőszak felelőseinek letartóztatását.

Bejrút sohasem lesz a régi. Egy évvel a kikötőben történt robbanás után, amely egész negyedeket tüntetett el a föld színéről.

Az eljárást a több mint kétszáz ember halálát okozó tavaly augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben vizsgálódó bíró kezdeményezte.


Életjeleket véltek felfedezni a romok alatt Bejrútban a mentők csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után – adta hírül a NNA libanoni hírügynökség.
A szakember- és forráshiány miatt lassan halad az újjáépítés a bejrúti robbanás után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.

Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.