Ami bizonyos, hogy a libanoni főváros forgalmas kikötőjében nagy mennyiségű ammónium-nitrátot tároltak, amely a műtrágyának, de a robbanószereknek is lehet alapanyaga. Amikor a raktárban máig ismeretlen okból tűz ütött ki, a vélhetően szabálytalanul tárolt, veszélyes vegyület berobbant.
Hogy kié volt az ammónium-nitrát, mire használták volna, és ki a felelős a szabálytalanságokért, egyelőre rejtély.
Egyes feltételezések szerint vezető politikusok pontosan tudtak a fenyegetésről, de szemet hunytak felette. Más találgatások szerint a Hezbollah katonai szárnya volt a tulajdonos, ezért tesznek meg mindent, hogy eltussolják az ügyet. De olyan összeesküvés-elméletek is makacsul tartják magukat, hogy Izrael mért légi csapást a raktárra.
Az áldozatok hozzátartozói és a károsultak a csütörtöki évfordulón felvonulással követeltek igazságot és nemzetközi vizsgálatot.
Különleges időzítésként szinte ugyanekkor leomlott a kikötőben egyedüliként állva maradt, 48 méter magas gabonasilóknak egy része.
Vannak, akiket a további pusztulás szomorúsággal töltött el, úgy vélték, hogy a romok egyben emléket állítanak az áldozatoknak. Mások szerint viszont jó, hogy eltűnik saját kudarcuk jelképe. Bejrút egyébként máig magán viseli a robbanás nyomait, de a megrongálódott épületek jó részét – a Hungary Helps segítségének is köszönhetően – már helyrehozták. A robbanás epicentrumának környékéről a törmeléket nagyjából elhordták, de a terület még mindig le van zárva. A letarolt terület a „katasztrófaturisták” kedvelt fotózkodási helye.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!