Megindultak a tankok az ukrán határ felé, újabb ország lép be a háborúba?
Lukasenka korábban ukrán provokációról beszélt.
Lukasenka korábban ukrán provokációról beszélt.

Belarusz konzultációkat kezdeményez szövetségeseivel és nemzetközi szervezetekkel ukrán pilóta nélküli repülőeszközök légterébe történt behatolása miatt – közölte szombaton a minszki külügyminisztérium.

Az újságírót tavaly ítélte a bíróság nyolc év börtönbüntetésre.

A helyi televíziónak nyilatkozott.

Azzal vádolták, hogy együttműködött az ukránokkal.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök leszögezte, nem fogja megállítani az illegális bevándorlókat.

A két külügyminiszter elítélte a nyugati államoknak az európai katonapolitikai helyzet elmérgesedésére irányuló tevékenységét.

Nem sok jót jeleznek az Oroszországgal közösen végrehajtott hadgyakorlatok.

A kerítésnél lévő biztonsági kamerák felvételei szerint, melyeket a litván határőrség vasárnap tett közzé, az állat a sikertelen támadás után fejest ugrott a közeli folyóba, és elúszott.

Magyarország célja egyértelmű: ki akarunk maradni a szomszédban zajló háborúból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Megnyitják majd az épületet az utasok előtt.

A most bevezetett Trump-számla például ugyanaz, mint a magyar babakötvény.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint alapvetően a Tiszáé a felelősség a párt mobilapplikációjának adatszivárgási ügyében, azonban a hatósági vizsgálat akár tavaszig is elhúzódhat.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Szent-Iványi István volt EP-képviselő szerint a Fehér Ház a magyar–amerikai csúcsot a legalacsonyabb szinten kezelte. Ott voltam – és ennek éppen az ellenkezője történt – írta közösségi oldalán Orbán Balázs.

Pár hónapon belül minden megváltozik.

Despite the undeniable success, some are still looking to split hairs, Hungary's Prime Minister posted on social media.

A magyar válogatott csütörtökön lép pályára Jerevánban.

Mi történne, ha a polgárháború sosem érne véget, és az Egyesült Államok sorsát az apokalipszis négy lovasa irányítaná?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.