Év elején is pörögnek a londinerek
Óriási tömegeket vonzottak a budapesti óévbúcsúztató programok, ami jókora leterheltséggel járt, ám örömteli eredményt hozott a szolgáltatóknak.
Óriási tömegeket vonzottak a budapesti óévbúcsúztató programok, ami jókora leterheltséggel járt, ám örömteli eredményt hozott a szolgáltatóknak.

Minden évben óriási szenzáció, amikor Joulupukki, a finn Mikulás Budapestre látogat, aki péntek délután a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban várja a gyerekeket és a szülőket.

A turizmusban lassan mindent áthat a karácsonyvárás, a téli feltöltődési lehetőségek változatos hangulata, amely számos újszerű élményt is ígér itthon az elkövetkező hónap során.

A nyíregyházi Hunguest Hotel Sóstó magas töltéssel indul már az első teljes hónapjában, az év végi ünnepekre pedig speciális, téli ajánlatokkal készül a négycsillagos hotel.

A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a lakosság nagy része hagyományosan utazásra adja a fejét a jövő héten – ráadásul az iskolákban tanítási szünet is lesz.

Az üdülőhelyi önkormányzatok, a turisztikai egyesületek, a vendéglők, éttermek, pincészetek összefogásából született kulináris eseményekhez az időjárás is kegyesnek tűnik.

Az elmúlt hónapokban több rangos nemzetközi elismerést érdemlő Budapesten egymilliónál is több vendégéjszakát értékesítettek a magyar és a külföldi turistáknak.

A szomszédos országok utazóinak körében is népszerű Hunguest Hotels vidéki egységeiben idén dinamikusan nő a magyar vendégektől származó árbevétel.

A fürdőágazat a belföldi turizmus motorja, hiszen a vendégéjszakák 70 százalék fölötti részét fürdővárosokban foglalják le – jegyezte meg.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.