Ilyen nincs: lefagyott majd némán állt a szenátor a kamerák előtt, végül elvezették + videó
A politikus most 81 éves, mandátuma 2026-ig tart.
A politikus most 81 éves, mandátuma 2026-ig tart.

Rotyis Bálint elemző szerint Románia sem gondolhatta komolyan, hogy megmondhatja, miről beszélhet a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszéde egyre nagyobb visszhangot ver a nemzetközi politikában.

Hétfőre bekérették az ügyben Magyarország bukaresti nagykövetét.

A miniszterelnök öt pontot emelt ki tusnádfürdői beszédéből.

Megvilágosítóerejű beszédet mondott Orbán Viktor az idén Tusnádfürdőn.

Még az esemény másnapján is kiemelten foglalkozik a nemzetközi sajtó Orbán Viktor tusványosi beszédével.

Vajon miről fog beszélni az idei alkalommal a kormányfő?

Hungary is under attack for standing up for Christian values, the Holy Father stressed.

A Szentatya kiemelte, hazánkat számos támadás éri, amiért kiáll a keresztény értékek mellett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sikerült a Fővárosi Közgyűlésnek összerakni egy olyan programot, ami a segítené a lakhatási támogatást és a rezsicsökkentést.

Kilenc hónapos diaszpórai szolgálatra lehet jelentkezni, de közeleg a határidő.

Újra útnak indult a „nemzet betleheme”.

A rejtvény megoldása a cikkben kiemelve.

Túrós burek mellett tárgyalt a két vezető.

A Biden-adminisztráció programjával érkezett Amerikába.

A NATO-főtitkár világosan leszögezte, hogy Ukrajna szuverén joga csatlakozni a szövetséghez.

Decemberben A diótörő, a Magyar karácsony és a Parázsfuvolácska című gyerekelőadásokkal, valamint különböző családi programokkal és jótékonysági produkciókkal várja a nézőket az Operaház.

Az új generációnak is tudnia kell, hogy a honvédelem mindannyiunk közös feladata.

Von der Leyen and the war-hawks are responsible for Europe’s decline, the Hungarian MEP says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.