Az öröklötten magas koleszterinszintet is kezelni kell
Az emelkedett szintnek igen komoly szövődményei, következményei lehetnek: érszűkület, szívinfarktus, magas vérnyomás, lábelhalás, agyi infarktus.
Az emelkedett szintnek igen komoly szövődményei, következményei lehetnek: érszűkület, szívinfarktus, magas vérnyomás, lábelhalás, agyi infarktus.
A szakértők szerint új antibiotikumokat kell kifejleszteni és piacra vinni.
Ha gyengének érezzük magunkat, láz, köhögés is jelentkezik, akkor semmiképp sem javasolt sportolni.
A tavaszt a gyógyulással kell töltenem – írta szomorú közleményében az énekesnő.
Egy hét alatt nyolc kilót fogyott a koronavírus miatt az ismert magyar zenész. Beszélt az állapotáról.
Mit jelezhet, ha korábbi megbetegedés nélkül is sokszor berekedünk? Orvos válaszol.
A színművész a daganatos betegség után a koronavírus elleni csatát is megnyerte.
Az énekesnő öt évvel ezelőtt élete legmeghatározóbb döntését hozta meg.
Először két héttel ezelőtt jelentették be, hogy betegség miatt elmarad Földes László egy vidéki estje. A rajongók aggódnak érte.
A hideg, nedves környezet és a gyengébb immunrendszer miatt hamarabb megbetegedhetünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főpolgármester már az alapvető feladatok megoldását is a kormány hatáskörének mutatja be - mondta lapunknak Szepesfalvy Anna.
Elég csak a hajléktalankérdésre ránézni, és egyből kiderülnek a különbségek ahhoz képest, ami korában működött.
Felszólították a polgármestert, tisztázza magát.
Az Idősek Tanácsa szerint a Tisza Párt nyugdíjcsökkentési tervei súlyosan érintenék az időseket, miközben a kormány minden erejével igyekszik megvédeni a szépkorúak megélhetését és megbecsülését.
A miniszterelnök a budapesti békecsúcsról posztolt közösségi oldalán.
Folynak a budapesti békecsúcs előkészületei.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök jó kapcsolata Orbán Viktorral hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet választották a csúcstalálkozó helyszínéül. Erről beszélt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Az eset egy pizsmapartin történt.
A szél sem lesz túl kellemes.
Ítélet született a brutális tragédia ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.