Először neveztek ki fekete amerikait bíborossá
Ferenc pápa növeli az Európán kívüli bíborosok számát.
Ferenc pápa növeli az Európán kívüli bíborosok számát.

A katolikus egyház elutasítja a koronavírus-világjárványról szóló összeesküvés-elméleteket és a bűnbakképzést, imádsággal és az elesettek megsegítésével válaszol a járványra – mondta Reinhard Marx német katolikus bíboros, München-Freising egyházmegye érse
Az esztergom-budapesti érseket nevezte ki a katolikus egyházfő a Gazdasági Tanács egyik új tagjává.

„Szűrjük le a tanulságokat. Vegyük észre jobban, mi a lényeges, legyünk képesek segíteni.”

Fontosnak nevezte, hogy amikor a templom nyitva van, a híveknek lehetőségük adódik az oltáriszentség előtt imádkozni.
Pellt két férfi vádolta meg azzal, hogy gyerekként, még a kilencvenes években szexuálisan zaklatta őket.

Kórházba került Angelo De Donatis, a pápa római helynöke, miután megfertőződött a koronavírussal – számolt be a Vatikán hírportálja kedden.
A kassai vértanúk boldoggá avatási eljárását még 1628-ban elindította Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek, de végül csak 1905-ben X. Piusz pápa engedélyezte nyilvános tiszteletüket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szivárványos, uniós és ukrán zászlókat látnának a magyar helyett, ezt kifogásolja Szentkirályi Alexandra.

A Tisza Párt vezére nem látja a valóságot.

Miskolc két egykori alpolgármestere politikai kaméleonként tevékenykedik most a városban.

Hárman egy ellen.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.

Az angol válogatott egykori játékosa szerint voltak olyan játékosok, akiket teljesen felesleges volt leigazolni.

Ilyenre csak a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.