Nincs elég repülője a Ryanairnek
A cégvezér, Michael O’Leary a kormányokkal vitázik, pedig egy repülőgépgyártó hozta nehéz helyzetbe.
A cégvezér, Michael O’Leary a kormányokkal vitázik, pedig egy repülőgépgyártó hozta nehéz helyzetbe.

Újra a 737 MAX szoftverhibái miatt fájhat a feje a repülőgépgyártónak

Kétszer annyi személyszállítót értékesített tavaly az Airbus, mint a Boeing.

A Boeing eközben továbbra is küzd a szoftverhiba miatt földre parancsolt típusa, a 737 MAX kijavításán.
Hatalmas károkat okozott a Boeingnek a 737 Max gépek szoftverhibája. A szerdán nyilvánosságra kerülő pénzügyi jelentésében a cég a várakozások szerint több mint kilencmilliárd dollár veszteséget közöl.

Belső üzeneteket hozott nyilvánosságra a Boeing, amelyben a cég alkalmazottai keresetlen szavakkal bírálják a két súlyos katasztrófa miatt a forgalomból világszerte kivont 737 MAX típusú gép fejlesztését.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.