Kilépés helyett kampány jön
Ma kellene elhagynia Nagy-Britanniának az Európai Uniót, ám a kilépés helyett egyelőre arról sikerült megegyezni Londonban, hogy december 12-én előrehozott választásokat tartanak.
Ma kellene elhagynia Nagy-Britanniának az Európai Uniót, ám a kilépés helyett egyelőre arról sikerült megegyezni Londonban, hogy december 12-én előrehozott választásokat tartanak.

Egyetértés volt a decemberben esedékes előre hozott választásról kedden a londoni parlamentben – egy nappal azután, hogy a brit honatyák elutasították Boris Johnson voksolásról szóló indítványát.

Decemberi voksolásra 1923 óta nem volt példa Nagy-Britanniában. Boris Johnson miniszterelnök negyedszerre futott neki a választásnak, mire a londoni parlament elfogadta a tervet.
Boris Johnson miniszterelnök a londoni patthelyzet feloldása céljából előrehozott választások kiírását kezdeményezte, de a parlamenti képviselők hétfő este leszavazták az indítványt.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn jelentette be, hogy az EU-ban maradó 27 tagország jóváhagyta a halasztást kezdeményező brit indítványt.
Az EU inkább kivár: Boris Johnson miniszterelnök hétfőn kezdeményezi majd, hogy december 12-én előrehozott választásokat tartsanak Nagy-Britanniában.

Immár biztosnak tűnik, hogy Nagy-Britanniának október 31-én sem sikerül elhagynia az uniót, bár Boris Johnson miniszterelnök az utolsó pillanatig küzdött a 2019-es brexitért.

A bejelentés előtt néhány perccel Boris Johnson miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány az előrehozott választást karácsony előtt két héttel szeretné megtartani.
A csütörtöki programismertetés szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes, egy hét múlva esedékes határnapjáig már nem tárgyalja a londoni alsóház a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.
Egyelőre nem ismert annak a 39 embernek a nemzetisége, akiket tegnap hajnalban találtak holtan egy bolgár kamionban Anglia délkeleti részén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Hatodával csökkent az álláskeresők száma 2010 óta.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.