Lula da Silva nyerte a brazil elnökválasztás első fordulóját
Váratlanul szoros eredménnyel.
Váratlanul szoros eredménnyel.

A legtöbb felmérés szerint Lula da Silva vezet, aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője.

Bár a baloldali Lula minden közvélemény-kutatás szerint magabiztos győzelmet arat, a jobboldali Bolsonaro nem hisz a felméréseknek, s bízik a győzelemben.

Brazíliában a szervezett bűnözés megfékezésére gyakran hajtanak végre brutális rendőrségi razziákat.
Úgy határoztam, hogy visszatérek – jelentette be hívei előtt Luiz Inácio Lula da Silva.

A köztársasági elnök Brazíliába utazott, ahol hazánk nemzetközi kapcsolatainak erősítését Közép-Európa után Latin-Amerikában folytatja.

A köztársasági elnököt azért hívták meg, mert érdekli őket a magyar családpolitika.

A dél-amerikai országban él az egyik legnépesebb japán diaszpóra.

Dom Phillips környezetvédelemről szóló könyvéhez kapcsolódó kutatások miatt utazott az Amazonashoz.

Az ügyben elsőként őrizetbe vett férfi beismerő vallomást tett, hogy ő ásta el holttestüket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy időben kért segítséget tőlük az Országos Mentőszolgálat és a Pest vármegyei rendőrség egy különös ügy miatt.

Sebességkorlátozásra is számítani kell.

Két gyermek könnyebben megsérült.

A hét viccét hozta össze a Manöken Istenkirály nevű Facebook-oldalon a tiszás politikus.

Egyik párt sem akart koalícióra lépni az Önrendelkezéssel.

Az orosz külügyminiszter többek között az isztambuli béketárgyalások kudarcáról, az orosz–ukrán háború okairól, Odessza történelmi hovatartozásáról és a Nyugat képmutatásáról beszélt.

Az amerikai spekuláns az elmúlt években számtalan ügyészt segített hatalomra. A Soros György jelöltjei által követett politika azonban brutális gyilkosságokhoz, a bűnözés eluralkodásához és a hétköznapi emberek rettegéséhez vezetett.

A török labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában az éllovas Galatasaray hazai pályán 3-1-re nyert a Göztepe ellen.

A Real Madrid nyerte az idény első klasszikusát, a madridiak hazai pályán győztek az ősi rivális Barcelona ellen.

Manfred Weber irányítja és parancsokat ad Magyar Péternek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.