A ranglistavezető akár a büntetést is vállalja, de kihagy versenyeket
Arina Szabalenka folytatja lázadását.
Arina Szabalenka folytatja lázadását.

A negyeddöntőben ért véget Rafael Nadal menetelése a brisbane-i kemény pályás tenisztornán.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság gyakorlatilag már február végén odaadta a 2032-es rendezést Brisbane-nek.

Kovács Lőrinc lelkész 17 éve szolgálja a Brisbane-i és Gold Coast-i magyar reformátusokat. Ottani tevékenységéről és a magyar közösség életéről mutattak be filmet a Duna Worldon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.