Erkölcscsősz
Mértékadó Ferenc a szavahihetőségről papol.
Mértékadó Ferenc a szavahihetőségről papol.

Az Európai Néppárt parlamenti frakciójának alelnöke sokatmondó bejegyzést tett közzé az X-en.

Tegnap 62 ezer konzultációs levél érkezett vissza postán.

Az új lengyel kormányfő arcátlanul más tollával ékeskedik.

Magyarország sok más európai országgal ellentétben elég határozottan védi az érdekeit, ami egyébként lenyűgöz bennünket – mondta a Kreml szóvivője.

Nem marad tapéta a falon, köröm az ujjak végén vagy hajszál a fejek tetején.

Kiszivárgott Johannes Hahn levele.

Egyesek szerint akár karácsonyig is eltarthat az ülés, ha nem egyeznek meg Ukrajna támogatásáról.

Megmutatjuk Varga Mihály pénzügyminiszter levelét, amit Brüsszelnek írt.

Alapvető politikai változásra van szükség, a brüsszeli mocsarat le kell csapolni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.

Tovább bővül Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.