Brüsszel nem kímélné a családvédelmet
Olyan területek ellen irányul támadás, melyek már eddig is jelentős segítséget nyújtottak a családoknak és a hazai vállalkozásoknak.
Olyan területek ellen irányul támadás, melyek már eddig is jelentős segítséget nyújtottak a családoknak és a hazai vállalkozásoknak.

A köztársasági elnök Facebook-oldala szerint rendkívül sűrű programban lesz része a politikusnak.

A kormányülésről jelentkezett a miniszterelnök.

Brüsszel háborús pánikfinanszírozása Gáza esetében is folytatódik.

A magyar diákokat, oktatókat és kutatókat érintő brüsszeli döntés igazságtalan és jogtalan – hangsúlyozta Bocskor Andrea.

A Fidesz európai parlamenti képviselője arra szólította fel a brüsszeli vezetést, hogy vizsgálják meg a palesztin hatóságoknak folyósított támogatásokat és derítsék ki, juthatott-e abból a terroristáknak.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint továbbra is politikai nyomást gyakorol hazánkra a balliberális uniós vezetés.

Az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások között kiemelt téma volt az Európai Unió helyzete, a migráció, valamint az orosz–ukrán háború.

Németh Szilárd úgy fogalmazott: a rezsi nem ideológiai duma kérdése, hanem a valóságé.

Szerb barátaink közül sokan még azt hiszik, amit 2004 előtt mi is: hogy ez valamiféle tejjel-mézzel folyó Kánaán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.